Hogy, hogy nem most akadt a kezembe ez kép. Középen dr. Hevesi Attila osztályfőnökünk, s mellette mögötte a negyedik H. Éppen búcsúzunk, ballagunk ott hagyjuk az almamatert.
Most hallom, hogy ismét parázslik a vita , mi legyen a Földes gimnázium neve. Megmondom a frankót, felőlem akár Rákóczinak, Gömbös Gyulának is keresztelik nekem akkor is per földes marad. Így szoktuk meg, a nyelvünk nehezen állna rá valami újra. Egyébként így is sűrűn kell kalibrálni a dőlésszögén, ahogy az elvárások változnak. Volt már erről annyi vita, hogy ostobaság kellene a többség akaratával szembe menni. Különben ha hiszik ha nem , lehúztam ott egy választási ciklust, a régi mértékűt és esküszöm, hogy sejtelmünk se volt ki az a Földes Ferenc. Akkoriban a hatvanas években sok volt még a hajdani paptanár, a régi vágású polgári szabású nevelő akiknek aligha jutott volna eszükbe a második világháború előtt elhunyt névadót dicsőíteni. Nem szabadna ebből már presztízskérdést csinálni ha csak nem akarjuk a figyelmet elterelni valami másról. Arról, hogy ez a nevezetes iskola ma már nem jut be az élvonalba.
A képen balról, Molnár Sarolta, Molnár Pali, az osztályfőnök mellett Kupán Károly és mögöttük látszik Molnár Pali barátom, s Kocsis Klára, aki hosszú ideig volt a padtársam. S haloványan Káldor Márton.
Jut eszembe rengeteg Széchenyi gimnázium van már. Ha már szorul a hurok, legyen Földes Széchenyi. Hogy meg tudják különböztetni. Na, micsoda ötlet? Mi akik ott végeztünk máig is őrizzük a kreativitásunkat.