Harmadik alkalommal ülésezett a Reformáció Emlékbizottság

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének vezetésével harmadik alkalommal ülésezett a Reformáció Emlékbizottság 2015. április 9-én, Budapesten, az Északi Evangélikus Egyházkerület székházában.

 

Balog Zoltán, a testület ügyvezető elnöke az ülés kezdetén hangsúlyozta: Magyarország számára a reformáció 2017-ben tartandó 500 éves évfordulójának megünneplése felekezetre való tekintet nélkül kultúrtörténeti jelentőségű esemény. A jubileumi megemlékezés akkor lesz eredményes, ha a reformáció értékei az egész nemzet számára közkinccsé válnak – tette hozzá a miniszter.

 

A bizottság megvitatta és jóváhagyta a reformáció ötszázadik évfordulójára tervezett pályázati rendszer és programok elindítását. Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos beszámolt a korábbi ülés óta elvégzett munkáról, továbbá bejelentette a napokban közzétett két pályázati felhívást: a Kárpát-medencei reformáció témájú fotópályázatot és a fiatal képzőművészeknek szóló kiírást.

 

A bizottság tagjai – köztük az egyházi és állami vezetők – javaslatokat fogalmaztak meg a 2016-2017-es programtervezettel kapcsolatban, s megállapodtak abban, hogy a rendezvények mellett Kárpát-medence-szerte maradandó emlékek is szülessenek az 500 éve zajló reformációról. Az ülésen részt vett Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Németország és Svájc budapesti nagykövete.