A jövő okos autói Szombathelyről indulnak

A nemzetközi TDK-csoporthoz tartozó szombathelyi EPCOS 20 éves történetének legnagyobb volumenű fejlesztése részeként 2015. május 22-én átadta a TDK csoport egyik európai autóelektronikai alkatrészgyártó központját Szombathelyen. A 2013-ban indult és három éven át tartó mintegy 10,5 milliárd forint összértékű fejlesztésnek köszönhetően a jövőben a szombathelyi EPCOS olyan „okos autós alkalmazásokhoz” fejleszt és gyárt elektronikai alkatrészeket, mint például a teljes kulcs nélküli nyitás és indítás, automatikus távolsági fényvezérlő, optikai parkolást segítő rendszerek, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek, vagy a különféle táblafelismerők.

 

A szombathelyi TDK fejlesztő- és gyártóközpont 14 ezer négyzetméternyi új termékfejlesztési, gyártási, és irodai területtel, valamint a munkatársak számára további pihenőhelységekkel és öltözőkkel bővült. Ezzel a jelenlegi üzemméret mintegy 50 ezer négyzetméterre nőtt, ami a húsz évvel ezelőtti beépített terület megötszöröződését jelenti. „Ambiciózus céljaink elérése érdekében a kapacitások további bővítésére is szükség van“, hangsúlyozta Bernhard Koch, a telephely vezetője. „A következő három év során szeretnénk 20 százalékkal növelni árbevételünket.“

 

Az autóelektronika szerepe nő

 

A szombathelyi TDK fejlesztő és gyártóközpont a helyben készülő és részben itt is fejlesztett alkatrészkínálatát különösen innovatív terméktípusokkal bővíti, és ennek során még erősebben fókuszál az autóelektronikai lehetőségekre, miközben kiaknázza több autóipari beszállító és gyártó cég földrajzi közelségét a szombathelyi telephelyhez. Az autóipari felhasználásra készülő termékek részaránya a jelenlegi 30 százalékról több mint 50 százalékra nő. A felhasználási területek a gépjárműveknél többek között az automatikus távolsági fényvezérlő, az optikai parkolást segítő, sávelhagyásra figyelmeztető, ráfutás megelőző rendszerek, különféle táblafelismerők, illetve a komfort nyitás és indítási rendszerek részei. „Az elektromobilitás jövőbe mutató piacát is meg tudjuk majd hódítani a Szombathelyen folyó innovációs tevékenységnek köszönhetően“, mondta Bernhard Koch.

Több mint 200 új munkatárs

A dolgozói létszámot tekintve a szombathelyi EPCOS a TDK Konszern legnagyobb telephelye Európában. „Cégünk a régió egyik legnagyobb munkáltatója“, mondta Takács Balázs, az EPCOS Kft. ügyvezető igazgatója. „A fejlesztés révén mintegy 220, részben magas képzettséget igénylő munkahely jön létre, többek között villamos- és gépészmérnökök, folyamat-, karbantartó, minőségbiztosítási mérnökök, valamint termelésben dolgozó technikusok és szakmunkások számára.“ A már jelenleg is közel 100 fős kutatás-fejlesztési részleg szintén tovább bővül.

 

 

Szombathely belvárosa felszabadult az ipari termelés alól

A fejlesztés 2015. május 22-én lezárt szakaszának fontos eredménye volt, hogy miközben a vállalat a Claudius Ipari Parkban lévő központját jelentősen fejlesztette, belvárosi telephelyének elhagyásával Szombathely fejlődéséhez is jelentősen hozzájárult, hiszen ezzel a városközpont teljes mértékben felszabadult az ipari termelés alól. A fejlesztési szakasz jelentőségét és mértékét jól jelzi, hogy összesen mintegy 250 tonnányi gépet és berendezést mozgattak át a városon: 350 gép és berendezés került végleges helyére a belvárosból a TDK fejlesztő- és gyártóbázisra.

Nemzetközi szinten versenyképes fejlesztő- és gyártóközpont

 

Az ünnepségen és az azt követő sajtótájékoztatón részt vett Joachim Zichlarz, az EPCOS AG igazgatóságának elnöke és pénzügyi vezetője, aki minden közreműködőnek megköszönte munkáját, valamint az innovációs és fejlesztési elképzelések támogatását. „A dolgozók büszkék lehetnek arra, amit elértek“ – mondta Joachim Zichlarz. „A szombathelyi vállalat mára az induktivitások és alumínium elektrolit kondenzátorok versenyképes fejlesztő- és gyártóközpontjává nőtte ki magát, miközben Europában és világszerte elsősorban autóipari megrendelők számára szállít termékeket.“ Joachim Zichlarz köszönetet mondott a segítségért a város önkormányzatának, valamint a Magyar Államnak a cég számára nyújtott támogatási eszközökért.

Az átadáson egy méreteiben Magyarországon egyedülálló, látványos hologramos 3D vetítésben mutatták be a fejlesztés eredményeit. Az EPCOS elektronikai fejlesztő- és gyártóközpont átadásán a klasszikus szalagátvágás helyett Joachim Zichlarz (EPCOS AG CEO), Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és Takács Balázs, az EPCOS ügyvezető igazgatója közreműködésével jelképesen elindult az új EPCOS-időszámítás Szombathelyen.