Piacorientált képzés a húzóágazatok számára

A Megyeházán tartották szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Képzési Klaszter, avagy gyakorlatorientált ágazati szak- és felnőttképzési együttműködések a megye húzóágazataiban című projekt nyitórendezvényét. Köszöntőt mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

Manapság már nem csak a jó papnak kell magát folyamatosan képezni – mint a közmondás tartja-, hanem a jó szakmunkásnak is, mivel folyamatosan változik az ipar részéről jelentkező munkaerőigény, illetve a szakmákon belül a technológia-fejlesztésekkel párhuzamosan szükség van a szaktudás felújítására. „Ezen kihívásokra a duális képzést alkalmazva, szervezett keretek közt adhatjuk a legjobb választ”- szólt a projekt fontosságáról a közgyűlés elnöke.  Kiemelte, hogy amíg egyik oldalról még mindig problémát okoz a munkanélküliség, addig számos ipari szakmában, vagy területen munkaerőhiány tapasztalható.

[1447_0.jpg] dualis-1_004.jpg

A közgyűlés elnöke fontosnak tartja a piacorientált szakképzést

„A projekt keretében 100 százalékosan olyan képzések valósulnak meg, amelyekre az abban részt vevő ipari cégeknek szükségük van. Ennek köszönhetően a képzést sikeresen elvégzők biztos munkára számíthatnak”- foglalta össze a lényeget Török Dezső.

[1447_3.jpg] dualis-1_012.jpg

A fejlesztési ügynökség partnerségre törekszik

„A konkrét igényekre konkrét választ adunk a gyakorlatorientált képzési program keretében” – jellemezte a projektet Farkas Zoltánné, a konzorciumot vezető B.A.Z. Megyei Fejlesztési Ügynökség Kft. ügyvezetője. Arra társultak, hogy elhárítsák a húzóágazatokba tartozó partnercégek fejlődésének egyik akadályát. Egyúttal szeretnének követendő példát is mutatni az összefogásra.

[1447_2.jpg] dualis-1_019.jpg

A klaszter és a duális képzés sok vállalkozót érdekel

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyére szabott speciális programból a lehető legtöbbet kell kihozni. A kamara, mint a szakképzés meghatározó szereplője törekszik arra, hogy a pályaorientáció során megmutassa egy-egy szakma szépségét. A duális képzés pedig a jövő szakemberellátásának fontos része, biztosítja a gyakorlatorientáltságot.

[1447_5.jpg] dualis-1_030.jpg

Céges tapasztalatokkal is megismerkedhetett a hallgatóság

Kovács Cs. Tamás projektmenedzser ismertette a projekt részleteit, Gácsi Zoltán professzor a Miskolci Egyetem duális képzéssel kapcsolatos elkötelezettségéről szólt, Nowackiné Tóth Katalin, a Sanmina Magyarország Kft. képzésekkel kapcsolatos tapasztalatait ismertette. Összegzése szerint érdemes pályázni és hasonló projektekben részt venni.