Vírust nyeltem – mindenkitől elnézést  – tanulság , nem minden ismerős , ismeros

Szóval úgy kezdődött, hogy egy kedves kollegám javasolta, változtassam meg a facebookos jelszavam. Neki tűnt fel, hogy egyre másra mennek a pornó filmek a nevemrol. Aki nem kapott ilyet ne tessék reklamálni. Szerintem az összes ismerősöm értesült arról, hogy Dublinben vagyok Zsebesi úrral. Ami szintúgy nem volt igaz, mint, hogy én küldözgetem a felnőtt filmeket. Mára remelem mindenki tudja mar, csak annyiban lehetek vétkes, hogy magam is benne vagyok ebben a közösségben.Koszonom azoknak a barátaimnak akik megvédtek azoktól akik szapultak.

Tegnap este óta csak ezzel foglalkozom.Az összes jó vírusirtó csődöt mondott, illetve bárhogyan okoskodtam, egy bacilus , karanténban maradt, majd onnan kitorve világgá ment. Jó híremet keltve. Meg egyszer elnézést azoktol akik szornyulkodtek a történteken. Most mar egy kicsit nyugodtabban  – kérdezem , hogy hogy Ti mar semminek se tudtok örülni?

A mai napon a regi winchestert átment ettek, s kaptam egy újat amit talán holnapra meg formázza vissza kapok a laptoppal egyutt.A teljes musor olyan harminc ezer forintba faj. S ebben nincs benne a külső adattároló ara, az újabb húsz ezer. Megjegyzem vigaszul, mégiscsak kellemesebb egy ilyen mint a madár influenza ….

Ja es az iPad predektive ír, tehat tessek az ékezeteket oda gondolni, a betű hibakon meg nagyvonalúan átsiklani!