Nos, minden rendes családban volt egy tiszta szoba, egy nappali és benne egy kombinált szekrény. Felső rész elhúzható üvegekkel és benne a szokásos nippek. Drágák, olcsók, művésziek és a gagyik. Rossz esetben még bólogató kutyus is kandikált ki a polcról. Édesanyám szegény sokáig gyűjtögetett egy ilyen fényes kombinált szekrényre , s mire meglett már a hetvenes években a varía vackok jöttek divatba.
A miénkben is rengeteg csecse becse volt. Mert ugye ezeket nem vesszük, csak kapjuk ajándékba. Mint a balatoni kagylós vitorlást vagy az isztambuli réz mínarettet. Ma már a kristályvázák is csak a boltban drágák. A nippeket – főleg kínaiakat – kilóra is vehetünk. Amíg tudjuk őrizgetjük majd az utánunk jövőknek akiknek ezek már semmit nem mondanak., emlékük sincs ami hozzájuk kötné kiviszik a piacra. Mint ezeket is a képen.
Ne feledjem, a kombinált bútor legértékesebb része a lehajthatós kis bár volt. Tükrös és lámpás, benne Vermut, Napoleon konyak vagy éppen olcsó Hubertus és valamilyen kevert kotyvalék. Elegánsan ki lehetett tárni, le hajtani és megkérdezni mit na mit innál ha volna.
Visszatérő emlékek – egyszer anyóson a leszakadt aranylánc egyik szemét a kispohárba rejtette. A vége az lett, hogy egy kedves vendég kiitta és fuldokolt. Szerencséje volt mert csak lement.
Máskor ugyancsak kedves szegény anyósom a házi pálinkát tonikos flakonba öntötte és akadt egy ember aki annak is hitte. Egy nap kellett az életre keltéséhez. S mindez a jó öreg világítós kombinált szekrény előtt történt.
