Paskai László halálára – mi volt a fontos a bulvárnak – hogyan köszöntötték a várban

Elhunyt 89 esztendős korában Paskai László nyugalmazott bíboros.Pontosan 85 esztendős korában, önként mondott le, s átadta a helyét dr. Erdő Péternek. Visszavonulásával kikerült a pápaválasztó és a pápának választhatók köréből. Különben sok nemtelen támadás érte, amire nem szolgált rá. S ez csak folytatódott halála után is. Az egyik kereskedelmi televízió a maga bulvár stílusában fontosnak tartotta kiemelni, hogy kikeresztelkedett zsidó családban született. Nem mintha ez valami röstelleni való lenne, ebbe a sorba már több nagy elődje is bekerült. Ám a tévé ennyivel is letudta a halálhír közlését.Akár még azzal is felturbózhatták volna, hogy itt van Amerika, a korlátlan lehetőségek hazája. Íme zsidók is lehetnek bíborosok. Különben nem volt messze a pápaságtól se.
Jómagam a budapesti várban még jóval a rendszerváltás előtt találkozhattam vele a Mátyás király halálának ötszázadik évfordulójára rendezett ünnepségen. Nagyon még nem volt szokásban az egyházi vezető állami ünnepségeken való szereplése. Sorba álltunk a fogadáson, s a köszöntéskor. A nagy többség illően kezet csókolt ám többen annyira tájékozatlanok voltak az etikettben, hogy inkább kihagyták a találkozást. Vagy férfiasan kezet ráztak. A bíboros igyekezett alkalmazkodni az eltérő , s az idegen szokásokhoz is. Máig is emlékszem, hogy nagyon szép beszédet mondott.
S ne felejtsük, hogy a regnálása idején született meg a Vatikán és a magyar kormány kölcsönösen előnyös megállapodás. A katolikus hitélet újjászületéséről. Maradandó életművet hagyott maga után.
Ezen az eseményen történt még egy és más, de arról majd később beszámolok.image