„Menni kell előre!”

A sárospataki Rákóczi-vár adott otthont csütörtök késő délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Sárospatak Város Önkormányzatának augusztus 20. tiszteletére rendezett közös ünnepi közgyűlésének. Dr. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott ünnepi beszédet.

Az ünnepségre megtelt a várudvar  a két önkormányzat vezetőivel, a testületek tagjaival, vendégekkel, érdeklődőkkel. A Magyar Koronaőrök Egyesületének díszegyenruhába öltözött tagjai ünnepélyes keretek közt vonultak be a Szent Korona másával (egy urnát is hoztak, amiben a kárpátaljai magyarok számára gyűjtött pénz adomány volt, amelyet az ünnepség keretében adtak át).

Aros János, Sárospatak polgármestere, mint házigazda köszöntötte a vendégeket „a keresztény magyar államalapítás napján, Szent Erzsébet városában, a Magyar Kultúra Városában”, amely kettős ünnep, mert ezen a napon nyerte vissza egykoron a „bodrogparti Athén” a városi rangot. Méltatta Szent István munkásságát, amelyet ünnepelni jöttek össze a Rákócziak várába.

[1469_4.jpg] IMG_7646.jpg

Sárospatak polgármestere köszöntötte a vendégeket

 

Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg az ünnepi közgyűlést. Emlékeztetett rá, hogy jöhetett török, tatár, német, orosz, részekre szakadhatott az ország, de augusztus 20-án minden évben megünnepeltük országalapító  királyunkat. Kiemelte, hogy István „házát”, hazánkat nem futó homokra, hanem erős kősziklára építette, amikor létrehozta a modern, európai és keresztény, jól szervezetett, egységes feudális államot. Arra biztatta a jelen lévőket, hogy legyenek büszkék a több, mint ezer éves államiságunkra, amelynek köszönhetően megmaradt a magyarság.
„Hiszek benne, hogy Magyarországnak nem csak múltja és jelene van, hanem jövője is lesz. Célunk nem lehet más, mint István király intelmeit megfogadva, a kor szellemének megfelelően értelmezve modern és európai Magyarországot építsünk.” Ehhez kérte minden polgár, igaz hazafi támogatását.

[1469_6.jpg] IMG_7681.jpg

Török Dezső nyitotta meg az ünnepi közgyűlést

Dr. Répássy Róbert elismerően szólt Sárospatak történelméről, majd kitért arra, hogy Szent István napja a legrégebbi ünnepünk, amelyet az Aranybulla emelt törvényerőre. Minden magyar ünnepe. „Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik” – utalt az évezredes jogfolytonosságra az államtitkár. Kitért arra, hogy annak idején méltatlan vita kísérte a Szent Korona Országházban történő elhelyezését, az idő viszont igazolta, hogy jó helyen van. Ugyan ilyen méltatlan vita volt a külhoni magyarok állampolgárságának kérdése. Ennek a döntésnek köszönhetően 700 ezer állampolgárral gyarapodott Szent István országa.

[1469_2.jpg] IMG_7802.jpg

Dr. Répássy Róbert mondott ünnepi beszédet

 

Első királyunk intelmeit idézve szólt a jóról és a rosszról, külön kitért a vendégek befogadásáról, gyámolításáról- amit egyesek szándékosan félre értelmeznek. Kiemelte, hogy sohasem kérte  Szent István a hívatlan vendégek befogadását. Meg kell védeni tőlük Magyarországot. A kishitűség helyett bátorságra, önbecsülésre, az igazunkért kiállásra bátorította az embereket. „Menni kell előre!” – adta meg az irányt. Nem szabad hagyni az idő kerekét visszaforgatni.

[1469_3.jpg] IMG_7528.jpg

Az ünnepség résztvevői

 

A beszédeket követően a régi hagyományoknak megfelelően a  történelmi egyházak jelen lévő képviselői megáldották az új kenyeret, amelyből néptáncos lányok kínáltak kóstolót a vendégeknek.

[1469_1.jpg] IMG_7844.jpg

Az új kenyér az élet jelképe
Az ünnepi közgyűlés keretében kitüntető díjakat adtak át. A megyei önkormányzat Rákóczi-láncát 2015-ben dr. Bende Sándor osztályvezető főorvosnak adományozták. A mivel halaszthatatlan elfoglaltság miatt nem tudott eljönni, a kitüntetést az október 23-ai ünnepségen veszi át. Ezt követően Aros János adta át Sárospatak díjait. A hagyományoknak megfelelően a közgyűlés végén Török Dezső emléklapot adott át a házigazda polgármesternek.

Az ünnepség keretében nagyszerű műsort adott a Budafoki Dohnányi Zenekar kamaraegyüttes, Megyesi Swartz Lúcia operaénekes és a helyi Bodrog Néptáncegyüttes.

 

[1469_5.jpg] IMG_8206.jpg

Friss, ropogós, magyar

A közgyűlést követő koccintáson dr. Hörcsik Richárd, Sárospatak korábbi polgármestere, a térség országgyűlési képviselője mondott pohárköszöntőt. Méltatta a nap és az ünnep jelentőségét. Reményét fejezte ki, hogy Sárospataknak nem csak múltja, jelene, hanem jövője is lesz.