Egyetlen öcsém, Kolozs András, nekem, nekünk csak Andriska szombaton reggel itt hagyott minket. Tavasz óta betegeskedett, tudtuk a helyzet kilátástalan mégse akartuk elhinni az elkerülhetetlent. Hihetetlen energiával, élni akarással küzdött a gyilkos kór ellen. Nehezen hagyta el a humora -utolsó képét , mosolyogva küldte, mutatta a kemoterápiától megritkult haját.
András Budapesten a műszaki egyetemen végzett, matematikus mérnök volt. Rá jellemző önérzettel utasította vissza, hogy bárki is szót emeljen a sikeres felvételije érdekében. Ha felvesznek, az legyen a saját érdemem – mondogatta. Nagyon jó eredménnyel végzett és az UVATERV megbecsült mérnöke volt hosszú ideig. Egyszer ott is meglátogattam, büszkén mutatta az általa kezelt keletnémet szalagtárcsás számítógépeket. Majd a rendszerváltás, a nagy tervező iroda megszűnése után mint sok százezer hozzá hasonló műszaki ember a privát versenyszférában kereste a boldogulást.
András pontosan 1956 -ban született. Mint ha ma lett volna, emlékszem, hogy a forradalom után láttam meg először. A Rákóczi úti házuk , lakásuk kiságyán feküdt. A harcok idején a pincében volt a szüleivel. Szerencsére mert a kiságyát is több kósza belövés érte. András most alig 59 esztendősen hagyott itt minket. Szerető felesége Judit és imádott lánya Andrea példátlan odaadással a végsőkig gondoskodott róla.
Ma délelőtt 11 órakor veszünk tőle örök búcsút a Budapesti Kozma utcai temetőben.
Megjegyzem a fenti képe az utolsók közül is az utolsó. Készült az AB Ovo kiadóban. Amikor a Kádártól Castróig című könyvemet szerkesztettük. Ebben öcsém és családja is szerepel.
