Jól vizsgázott a Lovagi Tornák Tere – a lovasok rajonganak az új pályáért

Miskolc Autó Kupa a Lovagi Tornák Terén

A lovas sportok is birtokba vették a Lovagi Tornák Terét a szombati pályaavató díjugrató bajnokságon. A Miskolc Autó Kupán igazi klasszisok is versenyeztek, és elismeréssel nyilatkoztak az új helyszínről, mely jövőre már országos sporteseményeknek is otthont ad.

 

Első alkalommal rendeztek díjugrató bajnokságot a Lovagi Tornák Terén a Diósgyőri vár melletti festői környezetben. A B kategóriás, azaz megyei és regionális szintű versenyen a lovasok nyolc versenyszámban mérték össze tudásukat. Az egész napos rendezvényen 150 startot regisztráltak.

 

A Miskolc Autó Kupa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lovas Szövetség 2015. évi díjugrató bajnoksága, valamint minősítő versenye a Platthy József regionális díjugrató bajnokságnak, amelyen Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok díjugratói vesznek részt. (A Nógrád megyei Karancskeszin született Platthy József, az 1936-os berlini Olimpia egyéni bronzérmese )

 

A bajnokságon részt vett többek között ifj. Szabó Gábor a felnőtt válogatott oszlopos tagja fiatal lovaival, aki mind a helyszínről, mind pedig a talajról nagyon elismerően nyilatkozott.  A legsikeresebb csapat a Gyula Farm Miskolc volt, amelynek 14 éves versenyzője, Szuhai Péter, gyermek lovasként a felnőtt mezőnyben aratott bravúros győzelmet.

 

A pályáit az ország egyik legjobb szakembere, Fodor István tervezte. A Lovagi Tornák Tere a tervek szerint a lovas sportok és hagyományok fellegvára lesz, ahová a világ minden tájáról érkeznek majd a sportág szerelmesei.

 

A rendezvény neve:      Miskolc Autó Kupa

Helyszíne:                          Miskolc – Diósgyőr Lovagi Tornák Tere (LTT)

Ideje:                                   2015. szeptember 19.

Rendező:                            Miskolc – Bükkalja Lovas Kör

Versenyigazgató:            Lakatos Miklós

 

Miskolc-Diósgyőr LTT Borsod MD + B0-B4ny szept. 19.

Lovas                                                   Ló                                          Egyesület

B/0 nyitott vrsz.

  1. helyezett: Csurka Balázs Timpex Hungária             Timpex Nyíregyháza LK
  2. helyezett: Karasszon Dániel SISI                                        Debreceni LA KH
  3. helyett: Darvai Csenge Sára Timpex Gótika                  Timpex Nyíregyh. LK

 

B/1a Kezdő lovas stílusverseny

  1. helyezett: Nagy Zoltán Liam                                      Agropoint LKSE
  2. helyezett: Pretl Médea Anna Agropoint Collegano      Miskolc-Bükkalja LK
  3. helyezett: Dobos Petra Szikrázó Szamos              Magyar Ló Teny. S. Kft

 

BAZ Megyei Díjugrató Bajnokság Kezdő Lovas kategóriában

  1. helyezett: Pretl Médea Anna Agropoint Collegano     Miskolc-Bükkalja LK
  2. helyezett: Zsiga Vendel Floris FL                              Balogh Liget LK
  3. helyezett: Klusóczki Tímea Skarlát                                 Miskolc-Bükkalja LK

 

C/1 Kezdő lovak vrsz

  1. helyezett: Garai Gergő Hóvirág                                               Miskolc-Bükkalja LK
  2. helyezett: Garai Barnabás Santrox                                               Miskolc-Bükkalja LK

és Kántor Mercédesz                    Light the Night                 Miskolc-Bükkalja LK

 

BAZ Megyei Díjugrató Bajnokság Kezdő Lovak kategóriában

  1. Garai Gergő Hóvirág                                               Miskolc-Bükkalja LK

 

B/1c Nyitott vrsz.

  1. helyezett: Oravecz Anna Tusi                                       Zsákai Kft Gyöngyös
  2. helyezett: Gellén Diána Gyémánt                            Mátai Ménes SE
  3. helyezett: Jacsó Ilona Carmen                                               Forgácsló LK

 

BAZ Megyei Díjugrató Bajnokság Ifjúsági kategória

  1. helyezett: Mihók Boglárka Alíz                                       Miskolc-Bükkalja LK
  2. helyezett: Garai Gergő Vitéz                                    Miskolc-Bükkalja LK
  3. helyezett: Hajnal Eszter Virág Fly Light                              Forgácsló LK

 

B/2 Ifjúsági vrsz.

  1. helyezett: Mihók Boglárka Alíz                                        Miskolc-Bükkalja LK
  2. helyezett: Darvai Csenge Sára Timpex Égisz                     Timpex Nyíregyh. LK
  3. helyezett: Csordás Luca Virág Baloubet                             Castilia Kft

 

BAZ Megyei Díjugrató Amatőr Bajnokság

  1. helyezett: Porubjánszki Alexandra Bahar                                   Miskolc-Bükkalja LK
  2. helyezett: Garai Barnabás Gyurka                                Miskolc-Bükkalja LK

 

B/2 Nyitott vrsz.

  1. helyezett: Hatvani Lajos Felhő                                    Carmen Lovas SE
  2. helyezett: Tomas Kralik Las Vegas                           SVK
  3. helyezett: Fekete Antal Charter                                               Fekete Antal Lovas SE

 

B/3 Nyitott vrsz.

  1. helyezett: Karasszon Dániel Larondo Z                           Debreceni LA KH
  2. helyezett: ifj. Máté István Gallardo                              Gyulai Farm Miskolc LSC
  3. helyezett: Suta Sándor Clear Day                            Agropoint LKSE

 

B/4 Nyitott vrsz. Felnőtt

  1. helyezett: Szuhai Péter Ludwig                                 Gyula Farm Miskolc LSC
  2. helyezett: Szuhai Péter Zaferah                                               Gyula Farm Miskolc LSC
  3. helyezett: Szuhai Péter Turbo Breaker                  Gyula Farm Miskolc LSC

 

BAZ Megyei Díjugrató Bajnokság Felnőtt kategória

1.helyezett: Szuhai Péter                                           Ludwig                                Gyula Farm Miskolc LSC

2.helyezett: Berkes Máté                                           Corbreaker                        Gyula Farm Miskolc LSC

3.helyezett: ifj. Máté István                                      Carland                                               Gyula Farm Miskolc LSC