ledarálják e a csaló kocsikat – kinek hiányzott a hecckampány – Merkel közeledett Putyinhoz

Kezdem sajnálni a németeket. Nem elég nekik a migránsok áradata . Igazából még fel se ocsúdtak, hogy Merkel mutter  oda csődítette a harmadik világ össze szerencsétlenét. S ennek örvén szabályos katonai alakzatban több százezer mindenre elszánt iszlám harcos teljes ellátásáról kell gondoskodniuk. A világ legnagyobb trójai falovát alkották meg. Hogy kik és miért azt nem tudjuk, de sejtjük.

A német dizelmotort pedig kezdik leírni. Jómagam későn, nagy későn barátkoztam meg ezzel. Pontosan 1968 óta autózom, de csak az utóbbi tíz évben pusztítom a gázolajat. Nem tudom miért sokáig ódzkodtak ettől, mondván, télen nehezen indulnak és kevésbé dinamikusak. Hála a mindenre megoldást találó konstruktőröknek ez már a múlté. Ma már csak egyetlen gond van ezekkel, hogy jobban szennyezik a levegőt mint az Ottó motorok.Hiába minden erőlködés van egy olyan határ amelyen túl már csak csalással lehet csökkenteni a dizelek légszennyezését.

A népautógyár ellen indított lejárató kampány egy nagy politikai játszma része. Amerikából indult, tehát ott kell keresni a felbujtót és azokat akiknek ez pont most állt az érdekükben. Az, hogy Európát és a Németeket gyengítsék. Ez akár azzal is összefüggésben lehet, hogy a német kormány egyre közelebb került Putyinhoz. Putyin Oroszországához. Ez lehet az egész hecckampánynak a mozgató rúgója.

Kérdés, mi lesz a most legyártott autókkal. Azokkal a gyárilag csaló kocsikkal. Vajon olcsóban vehetjük e vagy megsemmisítik ezeket.  Folytatom…..