Állj – péntek fél négy Mezőcsát közösségi ház – találkozó az Olvasókkal
Állj

Író Olvasó találkozó lesz a héten pénteken délután dél négytől Mezőcsáton a szépséges közösségi házban. Meghívtak, s remélem , hogy rajtam kívül aktív Olvasók is lesznek. Készülök, szeretem az ilyen interaktív rendezvényeket. Már régóta nem hívtak, nem kerestek a megyében így köszönöm az invitálást.

Ehhez kell egy méretes optimizmus is a részemről. El kell hinnem, hogy lesznek ott Olvasók is és akadnak olyanok akik a könyveim közül már néhányat magukba gyűrtek. Mert akkor lesz kérdés és igyekszem válaszolni.  Egyébként nincs kínosabb mint egy ilyen találkozón három betévedt emberrel csevegni. S elmagyarázni nekik, hogy az idei irodalmi Nobel díjat még tévedésből sem nekem javasolták.

Különben az ilyen rendezvények minden normális kultúrház programjában szerepelnek. Tehát ki kell pipálni. S , hogy mikorra tegyék az idejét az sok mindentől függ. Lehetőleg hétvégén, ne korán és ne későn. Ne legyen az adott időben valami meccs vagy jó tévé sorozat. Ne essen az eső vagy a hó és ne csússzon az út.  Influenza járványkor se érdemes erőltetni. Mi már belőttük az időpontot, sikerült is megjegyeznem s bizakodom, hogy leszünk. Jó néhányan. Ha nincs más, jobb dolga akkor tessék eljönni. Gyorsan végzünk.

Ne feledjék, Mezőcsátra én haza megyek. image image szanto_istvan_06