Garázsvásár – mi szem szájnak ingere – ezer forinttól százig -ha nem vesz megbánja – itt most teljes angebot, akció és reakció – egy telefon és már is nyit is az áruház – a pult mögött a család – oszd meg a jó hírt

Ezen a címképen nem akármit tetszenek látni. Egy személyhívó. Ez volt a mobiltelefon elődje, őse. Vállai Béla barátomtól vásároltam hajdanán. Volt egy központ, oda lehetett üzenni, s már is olvasható volt az SMS ezen a kütyűn, bárhol is voltam. Miskolcon nem soknak volt ilyen. csupa hozzám hasonló fontos emberek haraptak rá. A főnökömnek és Sárosi Pali barátomnak lehetett még ilyenje. Így aztán egymást között szórakoztunk. Szegény Anikónak volt a reszortja, hogy időnként ránk prütyőgjön. Így ha valahol tárgyaltunk látványosan kiraktuk az asztalra, hadd lássák mennyien keresnek. Erről a látvány elemről Szakos Anikó kolléganőnk gondoskodott. Egyszer aztán tényleg kellett, s éppen a Balatonon hajókázás közben kaptam az ukázt, hívjam a főnököt. Kikötés után Siófokon rohangáltam egy telefonfülke után. Ha valaki nem értené  ennek a mechanizmusát – a központ egy kódolt szöveges üzenetet küldött , meghatározott terjedelemben a Kossuth rádió akkori középhullámú sávján. 

Most ez a herkenytyű sok minden mással együtt eladó. Lesznek itt képek, tessék válogatni. lemezjátszó, kis autótelevízió. szovjet minivizor és kábelek, különböző nélkülözhetetlen távirányítók és még nagyok minden más. Az árak maximum ezer forint – s minden apróság száz . S még alkudni is lehet. Szabadulni szeretnék mindettől. Adhatnám a kukásoknak, de sajnálom. Szerintem sokan vannak akik éppen ilyeneket keresnek. Vásárlás, előzetes bejelentkezés után – info@szantograf.hu   vagy 20 2192391. Ja könyvek is vannak. Garázsvásár, előzetes bejelentkezésre. Nem mondtam van drágább dolog is futópar, gyúrógép és szobabicikli szoba nélkül. Hajrá vigyék.  Porcelán gólya kivételével minden van. katonáknak kis diákoknak féláron.image image image image image image image image image image