A valóság az, hogy már itt a karácsony. Péntek óta a hivatalok félgőzzel zakatolnak, aki csak teheti már szabadságon van. Az ünnepi készülődés a tetőfokára hágott. Valamikor régen szegény Édesanyám hiába írta össze, hogy kinek küldjünk üdvözlőlapot. Végül mindig szaladnom kellett a szomszédos papírüzletbe, tízesével vásárolni a színes havas tájas, kéményseprős, szános, angyalkás , pezsgős, szerencsemalacos lapokat. Megírni, bélyegeket nyalogatni rá és ha kifutottunk az időből még ki is hordtam a városban. Voltak kötelező címek, fontos emberek akik elvárták, hogy küldjünk, ezekkel sok gubanc nem volt. Ám megesett, hogy olyanoktól is kaptunk akikről mi meg megfeledkeztünk. S a jólneveltség okán, biztonságképpen rögtön viszonoztuk is valamennyit.
Vége ennek a világnak. Most néztem át mamám rám maradt gyűjteményét. Ezekből néhányat meghagytam, például a kedvencét. Amit az egyik volt szomszédos barátnője küldött. A zenélőset. Emlékszem ezt nagyon őrizgette s unalmában gyakran kinyitogatta. Hallgatta az ismerős karácsonyi zenét. Ma már ilyen sincs. Mailben, interneten köszöngettünk.
Magam is így teszek. Ezt küldöm minden kedves barátomnak, ismerősömnek a gráf Olvasóinak, mindenkinek aki a könyveimet megvette és bele is lapozott.
Külön köszönetet mondok a gráf támogatóinak és az oldal hirdetőinek. Remélve, hogy jövőre is kölcsönösen együtt működhetünk.
