Könyvmoly a kuka körül – szocializációs kényszer – néhány kimúlt semmire se jó kötet a placcon

Magam is egy picikét lomos vagyok. Olyan gyűjtőféle. Akik a szocializmusban a hiánygazdaságban szocializálódtak semmit nem dobnak el gondolkodás nélkül. Kiveszem a szemétbe szánt vasaló csavarjait, hát ha még egyszer valamire csak jó lesz. Mert megértük, hogy nem volt düzni a Trabanthoz, hiányzott a kárpit bolha a Ladához, s még sorolhatom mindazt ami után hiába kajtatunk. Ennek a beteges kényszernek a következménye, hogy máig is van néhány Trabant égőm és a Zsiguli mentőládáját is megőriztem.Könyvet meg sose dobnék ki. Legfeljebb elajándékozom vagy hagyom ellopatni. Most ma láttam a Széchenyi út 33 szám alatti nagy udvarban a kuka körül felhalmozott kacatokat.  S csak nézek mint a moziban amikor egy elegáns autóból egy jólöltözött nő kukázni kezd. Figyelem messziről, hogy válogat. Kiváncsi lettem. Talán a Seuso kincsek maradékát lelhette meg. Magam is körülnéztem, s láttam egy halom könyvet. Bőrkötésűt és egyszerűbbeket.  Kiderült, hogy egy jogi irodából selejtezhettek régi jogszabály gyüjteményeket. Elavultakat. Olyanokat amelyeket a sznobok kitölthették volna a könyvespolcuk üresen álló részeit.

Volt itt politikai kisszótár is. Uccu neki hát ha még ott lesz

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én a könyvet kihajigálni szentségtörésnek tartom. Legyen az a Mein Kampf vagy a Sztálin összes művei.

Mondjuk a jogászok betehették volna az üres konténerbe is. Ám onnan nehezebb lett volna kibányászni a könyveket.