Görög katolikus rendezvények – az egyházmegye hírei – Az irgalmasság szentéve

 

Ferenc pápa 2016-ra meghirdette az irgalmasság rendkívüli szent évét. A magyarországi katolikus egyházak egész évben ehhez kapcsolódóan szerveznek

programokat.

A Miskolci Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz február 9.-én kedden, 18.00-tól  MI AZ „IRGALMASSÁG SZENTÉVE”? címmel tart előadást a

Görög Katolikus Általános Iskola kápolnájában (Soltész Nagy Kálmán u. 27.)

 

A BAZ Megyei Kórház Lelkészsége minden évben megemlékezik betegek világnapjáról.  Ebből az alkalmából a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és

Egyetemi Oktató Kórház Isteni Irgalmasság Kápolnájában 2016. február 11-én 10.00 órától dr. Orosz Atanáz görög katolikus megyéspüspök vezeti az

Istentiszteletet. A jelenlévőket köszönti dr. Csiba Gábor úr, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Főigazgató Főorvosa.

 

Hazánkban idén kilencedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, idén

február 7-14. között. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget

nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal küzdőknek. A Miskolci Egyházmegye több parókiája csatlakozik programokkal a

rendezvénysorozathoz. Ezek részletes leírása a mellékletben található plakáton olvasható.

BETEGEK VILÁGNAPJA 2016. FEBRUÁR 11. MISKOLC

 

A BAZ Megyei Kórház Lelkészsége minden évben megemlékezik  betegek világnapjáról. A „történelmi egyházak” Kórházban szolgáló felekezeti lelkészei szervezik meg ezt az ünnepi alkalmat.

Ebből az alkalmából a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház  Isteni Irgalmasság Kápolnájában 2016. február 11-én 10.00 órától Dr. Orosz Atanáz görög katolikus megyéspüspök vezeti az Istentiszteletet.

A jelenlévőket köszönti Dr. Csiba Gábor úr, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház  Főigazgató Főorvosa.

 

Ezen a szertartáson találkoznak a megyei kórház egykori gyógyult betegei és az ő gyógyítóik. A Szertartás utána kötetlen beszélgetésben vehetnek részt jelenlévők, bepillantást nyerve a Kórházlelkészség mindennapjaiba.

Minden érdeklődőt Szeretettel várunk!

A kórházlelkészség nevében:                                   Tótszegi István

görögkatolikus kórházlelkész, lelkigondozó

 

 

 

 

 

A jövőben rendszeresen beszámolunk a görög katolikus egyházmegye eseményeiről, rendezvényeiről . Ebben segítségünkre lesz :

Varga-Juhász Bernadett

kommunikációs munkatárs, elérhetősége:

Miskolci Egyházmegye

sajto@mi.gorogkatolikus.hu

06 70312-7214