image
Csoba Tamás polgármesterrel az első sajtónapunkon a Halásztanyán
image
Bejelentjük a Gösserben – összebútorozunk a Népszabadsággal. Pontosan 1993 november elsejétől kerek öt esztendőre. Az álló úr L. Lengyel László
image
Egy közös buli a Westellel és a Népszabival. Balról, na ki ismeri fel Máté László az MSZP pénztárnoka. Mi egy forintot se láttunk tőle.
image
Hát ez egy kifejező kép . Rendszerváltás a javából. Én és mögöttem Bohus János a volt párttitkár és a főszerkesztő -helyettes. Tessék elképzelni, hogy húsz évig a főnököm és egy szer csak megfordul a helyzet. Én leszek az igazgatója. Most lenne az pillanat amikor törleszthetnék. Nem tettem meg. Hála a sorsnak, hogy békében barátságban búcsúztunk…Mégis az a nézése most ölni tudna. Ez a kép Pulitzer díjas.
image
Süt az őszinteség. Gratulálunk a versenytársnak. Koch úr az Észak új tulajdonosi képviselője. Smuzolunk, a kések még a farzsebben…
image
Szabados barátom még örül valaminek. Zielem Ferenc a terjesztők főnöke kissé komor. A háttérben Hajas Sarolta viszont virul.

image