Novákfalva, a magyar hagyományőrző üdülőfalu
A vas megyei Velem falu határában, a festői szépségű és páratlanul tiszta levegőjű Alpok-alján épült ez a kedves üdülőfalu.

Az ötlet gazdája Novák Tamás 2001 októberében adta át a mini falucskát a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak.

A korábbi termelőszövetkezeti keltető üzem helyén 55 hangulatos házikó épült, és külön telep létesült a nagycsaládosok vagy kisebb csoportok számára. Az összesen 215 főt elszállásoló faluban konferenciaterem, étterem, saját konyha, kültéri kemencék és egy székely udvar is helyt kapott. Terveik szerint hamarosan elkészül a wellness részleg is.

 

 

 

 

A falusi házacskák kívül-belül őrzik a népi építészet hagyományos motívumait, faragott tornácaik és a belső berendezés is ennek jegyében készült.

A tulajdonos és az üzemeltelők szándéka, hogy Novákfalván összegyűjtsék és bemutassák a magyar múlt és népművészet értékeit. A telep sétányai mentén faragott mellszobrokon a nagy magyar írók és költők láthatók, az étterem tornácán pedig agyagból készült és festett táblaképeken királyaink és a magyar népszokások, népviseletek elevenednek meg.

A berendezési tárgyak is kézzel készültek, faragottak, festettek, a magyar népi motívumok jelennek meg itt is. A bejárat mellett szintén faragott oszlopokon a honfoglalók foglalkozását, viseletét, ékszereit, tárgyait lehet megismerni.

A jurta alakú közösségi épületben kiállítás készül, szintén a történelem egy-egy jeles eseményét mutatják majd be, és itt lesz látható a hazai ásványokból rendezett bemutató is.

A faluban nyáron alkotótábor, művészeti tábor is indul, neves művészek irányításával.

A sátortetős színpadot és környékét felszentelték, így egyházi eseményeket, esküvőket is szoktak itt rendezni.

Novákfalva étterme is hűen tükrözi a falu szellemiségét, az itt feltálalt ételeket helyi alapanyagokból főzik, a séf háztáji gazdaságokból szerzi be a húst és a zöldséget, gyümölcsöt is. A savanyúságtól a lekvárig mindent régi falusi recept alapján raknak el. Az elkészítés módja is házias jellegű, sokféle étel szabadtűzön, kemencében, vaslapon vagy kondérban készül.

A gyerekek szórakoztatására játszótér, mini állatkert, nagy szabad füves területek és különféle játékok állnak rendelkezésre.

A falu közvetlenül Velem falu határában épült, így pár perces sétával elérhető a település központja és látnivalói. A harmadik legszebb falunak választott Velem nemcsak klímája miatt kedvelt kirándulóhely, hanem gazdag történelmi emlékei és rendezvényei is sokakat vonzanak.

Remek kiindulópont a környék felfedezésére is, hiszen akár gyalog elérhető Kőszeg vagy Cák, de pár perces autókázással el lehet jutni Szombathelyre, Sárvárra vagy Celldömölkre, de akár a közeli osztrák falvakba is.
Velem környéke csodálatos kirándulóhely, innen indul az országos kékjelzésű túravonal is, de kerékpárút is vezet erre.

Nevezetes még az itt termesztett szelídgesztenye, vagy a környéken szedett és házaknál szárított erdei vargánya gomba is.

A légzőszervi betegeknek gyógyulást hoz az itteni szubalpin klíma, a kristálytiszta levegő.

Velem látnivalóiról ITT olvashattok.

INFÓ: novakfalva.hu

novakfalva_logo_ok_001