Svájc lepaktált Arafattal – cserébe békét kértek – elmaradtak a robbantgatások

Svájcban politikai bombaként robbant a leleplezés, hogy a berni kormány a hetvenes években titokban megállapodott a Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ): terrorizmussal vádolt tagjai ellen nem indítanak eljárást, cserébe a PFSZ szavatolja, hogy az alpesi ország felségterülete – tehát például repülői – ellen nem követnek el merényletet. Az alku része lehetett továbbá, hogy Bern diplomáciai támogatást nyújt a PFSZ-nek.

Marcel Gyr, a Neue Zürcher Zeitung újságírója Svájci terrorévek(Schweizer Terrorjahre) című, az év elején megjelent oknyomozó könyvében nem kevesebbet állít, minthogy 1970-ben Svájc lakossága védelmében a parlament egyik képviselője, a ma 81 esztendős Jean Ziegler szociológia professzor bizalmas tárgyalásokon közvetített a kormány és a PFSZ között, amely eredményeképpen Pierre Graber svájci külügyminiszter különalkut kötött az akkor terrorista szervezetek listáján álló Fatah második emberével, Faruk Kaddumival.

A svájci külügyminisztérium rendőri, igazságügyi és katonai szervek képviselőiből álló munkacsoportot hozott létre annak érdekében, hogy kiderítsék, megfelel-e a valóságnak egyfelől, hogy a semleges alpesi ország 1970 szeptemberében megállapodást kötött a PFSZ-szel, másrészt, hogy a merényletek kivizsgálása – finoman fogalmazva – nem kellő alapossággal zajlott.

Az előtörténet röviden: 1969 februárjában a zürichi-kloteni repülőtéren palesztin kommandósok merényletet hajtottak végre az izraeli El Al izraeli légitársaság gépe ellen. A négy tettes közül hármat elfogtak és egyenként 12 évi börtönbüntetésre ítélték őket. Egy évvel később a Swissair légitársaság tel-avivi járatának csomagterében bomba robbant, a Würenlingenben lezuhant gép 47 utasa életét vesztette. Ugyanabban az évben újabb merénylet történt, ezúttal a palesztinok célpontja három gép volt, egyikük Swissair, és arra kényszerítették a pilótákat, hogy egy jordániai sivatag használaton kívüli repülőterén szálljanak le. A svájci túszok kiszabadultak, Bern pedig kiengedte börtönükből a kloteni merénylőket.

Jasszer Arafat, a PFSZ vezére 1970-ben

A würenlingeni tragédia körülményeinek kivizsgálására különbizottság alakult, a nyomozásokat azonban idővel leállították, és senkit nem vontak felelősségre. Alapvetően ez a nyilvánvaló merénylet indította el a történetesen Würenlingenből származó, a gyerekkori trauma után kutató újságírót, hogy kiderítse, miért is seperték szőnyeg alá az ügyet.

1970: a PFLP terroristái a felrobbantott svájci gép roncsain ünnepelnek a jordániai sivatagban

Mint Gyr könyvéből kiderül, a hármas géprablást követően Svájc titkos kapcsolatfelvételt kezdeményezett a palesztinokkal, jóllehet egymás között megállapodtak a három másik országgal, amelynek utasai illetve gépei voltak érintve (Egyesült Államok, Németország és Nagy-Britannia), hogy minden lépésüket koordinálják, senki nem cselekszik saját szakállára, legfőképpen nem folytatnak tárgyalásokat a terroristákkal.

A könyv megjelenése óta a titkos paktum és az eltussolás nyomán nemcsak a felháborodottak szólaltak meg – bár ezek voltak többségben -, de akadtak egykori kormánytisztviselők is, akik a csaknem fél évszázados történet „leleplezését” kétkedéssel fogadták. Megszólalt azonban Ziegler is, aki egy rövid ideig tartó félreértés után újfent megerősítette, hogy Gyr feltételezése teljesen korrekt. A félreértést az okozta, hogy az őt meginterjúvoló egyik lap rosszul értelmezte szavait. Ziegler ugyanis megjegyezte, hogy nincsenek tárgyi bizonyítékai az állítások igazolására, amit a lap némileg szenzációhajhász beállítással cáfolatként tálalt, „Ziegler visszatáncolt” szalagcímmel.

Farouk Kaddoumi a 70-es években

Mivel a vélt tagadás hatalmas visszhangot keltett, Ziegler igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba. Mint mondta, a történtek természeténél fogva nem lehet csodálkozni azon, hogy nem találnak dokumentumokat, amelyek alátámaszthatnák állításaikat. Hasonlóan vélekedik Gyr is, aki üdvözölte, hogy a kormány munkacsoportot bízott meg az igazság kiderítésére, de ő is sajnálkozott azon, hogy a csoport levéltárakban keres írásos dokumentumokat. „Mivel ez egy titkos megállapodás volt, csak remélhetem, hogy a csoport megkeresi majd a még életben lévő, utolsó forrásokat” és komolyan veszi mondandójukat. A kétkedőkkel szemben némi elégtétel számára, hogy könyve megjelenése óta számos történész, szakértő kereste meg és biztosította támogatásáról. Úgy látják, hogy sikerült megtalálnia a „puzzle” még hiányzó darabjait.

A munkacsoport megígérte, hogy eleget tesz a berni parlament felszólításának és még április vége előtt igyekszik lezárni vizsgálatát és közzéteszi végkövetkeztetéseit. A parlament egyébként a kormányt is felszólította, hogy biztosítson korlátlan hozzáférést a korszak szigorúan titkos dokumentumaihoz.

Pierre Graber, a svájci külügyek irányítója 1970-ben

A PFSZ szemében Svájc egyébként kivételes jelentőséggel bírt, nemcsak a bebörtönzöttek miatt, hanem az ország diplomáciai szerepe miatt is: a palesztinok szerettek volna egy nem-hivatalos képviseleti irodát nyitni a genfi ENSZ-központban, ami megkönnyítette volna az utat diplomáciai elismerésük felé. Ellenszolgáltatásként biztonsági garanciát ajánlottak: Svájcot a jövőben megkímélik a terrorizmustól.

1970: gyászolók a Würenlingenben lezuhant gép áldozatainak emlékművénél

Véletlen-e vagy sem: az alpesi országot 1970 után messze elkerülték a PFSZ fegyveresei, soha nem vált célpontjukká, noha a merényletek végrehajtásáért felelőssé tett Népi Front Palesztina Felszabadításért (PFLP) még évekig aktív volt Európában. A PFLP egyébként szorosan együttműködött a Rote Armee Fraktion (RAF) nyugatnémet terrorista csoporttal is, a RAF tagjai palesztin táborokban kaptak kiképzést.

A PFSZ-et végül az ENSZ is elismerte a palesztinok egyetlen hivatalos képviselőjeként és 1974-ben elnyerte az ENSZ megfigyelői státusát.