Ha nem látná ez egy új divat – saját kezűleg összerakható vécépapír tartó vagy tároló. Több fajta mintával , színben árusítják egy távoli országban. A forgalmazó, maga a feltaláló ajándékozott nekem három szettet. Bemutató célra. Nos, aki kedvet kap ehhez és forgalmazná Magyarországon akár konténerszámra is rendelhet ebből a praktikus fürdőszobai felszerelésből. Megnéztem jól mutatnak, gyorsan össze hajtogathatók és alkalmanként cserélhető, színben és mintában. Akit érdekel itt megtalálja a gyártó elérhetőségét. Ha mégse keressen.
Szántó István
Related article
Három ország – Csehország, Izrael és Magyarország – egy-egy ifjúsági kórusa lép színpadra a Rumbachban
Ritka zenei élményre számíthatnak, akik részt vesznek azon a különleges kóruskoncerten, amelyet a IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep kísérőprogramjaként rendezünk meg június 30-án, ezen...
Az újságírók munkáját akadályozó koncepciós bírósági perek a SLAPP ellenes koalició
Az Európai Sajtó- és Médiaszabadság Központja (ECPMF) és az Európai SLAPP-ellenes Koalíció (CASE) közösen rendez konferenciát az újságírók munkáját akadályozó koncepciós bírósági perek,...
Megjelent Éva mesekönyve – köszönet a támogatónak
Hálásan megköszönöm Polgármester Úrnak, hogy eljött és köszöntött a mesekönyvem bemutatóján! Köszönöm, hogy a biztató szavai inspiráltak a könyv megjelentetésére és...
Itt a dinnye – közeleg a Lőrinc aki éjjelinek nézi – hol érdemes lékeltetni
Napi vendég vagyok a Búza téri piacon. Valamikor ugyanis a mezőcsáti országút mentén vettem a jó dinnyét. Közvetlenül a termelőtől mert ott a...
Nemcsak légpuskával – magyaros nyílzápor – mi nincs a Práterben
Nos a magyar angolpark a mi vidámparkunk kimúlt. Csendben, békésen. Oda a jókedvünk. Ha valaki ilyesmire vágyik irány Ausztria, Bécs és az esti...
Egyszerű ezermester vagy vállalkozó kerestetik – kismunka , kis meló, de fizetek érte
Erre a két ablakra kellene fix szunyogháló. Mérete cirka 130/75 cm. Felhívtam néhány ezzel foglalkozó mestert – nagyon jól mehet nekik a bolt...
Don Quijote harc a minőségi újságírásért
Azonban az internet megjelenésével nem csupán a technikai eszközök fejlődtek elképesztő gyorsasággal. A média eszköztára, szerepe, és maga az újságírás is átalakulóban...
Betévedt az elnök a Mekibe – nem találták Horn hasonmását – Vlagyimir Prágában megállt sörözni
Nem mai kép. Csak most bányásztam elő. Obama családostul betévedt egy Mekibe és ott minden előzetes bejelentkezés nélkül rendeltek és ettek. Reklám a...
Az ecetfák városa – ami könyvből kimaradt – a szigorú szerkesztő kihúzta
ZÁRÓAKKORD – ezzel a címmel terveztem a könyv végére ezt az írást. Kimaradt. Hát ne vesszen kárba – akit érdekel és megvette...
A szendvicsember sorsa – Dollárpapa is így kezdte – neki is járna egy jó meló
A miskolci főutcán gyakran látni szendvicsembert. Aki nem tudná mi ez, egy alkalmi munkás, aki elől, hátul magán cipel egy egy reklámtáblát. Ha...
A kötelező angyalbőr – rebesgetik, mert fújja a szél – tisztavatáskor úgy hulltak mint a legyek – mire jó a katonaság
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Ki ne ismerné ezt a kiszólást. Ezt csak azért mondom, mert a világ csaknem...
Lezárt ügy – vitte volna a pénztárgépet is
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 29 éves felsőzsolcai férfival...
Dallamos KÉK-karácsony
2020. 12. 18., p – 14:34 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Jelentem, Horváth Richárd r. főtörzsőrmester a „A piros az tilos” dal után újabb...
Csörgőre a vekkert – rajtunk lesz a világ szeme – mindenki hozhat még egy embert – akár egy határon túlról is
Tessenek az órát felhúzni! Ébresztőre, április hatodikán reggel választunk. Kis hercehurca lesz, kisebb parlament, több induló, kevesebb győztes és csak egy forduló. Tehát...
Hahó – a Merkur igazgató Szabó Gyula elérhetőségét keresem – ki mit tud
hahó – ki tud segíteni Szabó Gyula urat keresem aki valamikor a MERKUR csepeli igazgatója volt. Számom 20 2192391 ...
Megdöngette a a furgon a villamost – mit mutatnak a köztéri kamerák – ez a második eltérítési akció
Ismét, nem először kiütötte egy autó a villamost a Batóház előtti kereszteződésben ma reggel hat óra tájban. Egy furgon találkozott a villamossal, szerencsére...
A fejlődés két irányú – vasút helyett busz – hová lett a mezőcsáti vicinális
Pontosan hat éve nem jár személyszállító vonat Mezőcsátra. Nehéz volt megszokni, zűrős volt az átállás. A busz drágább volt akkoriban mint a vasúti...
A víz világnapja a MIVÍZ-nél – fogyóban a világ készlete- a sósból még csak van – aszályban hiányzik
Ilyenkor szokás mondani , becsüljük meg az édesvíz készletünket. Takarékoskodjunk vele. Hála a Teremtőnek nekünk még bőven van, de hagynunk kell az utódoknak....
Terjed az AIDS – az élre törtünk – vezetünk ötven százalékkal
Három napja jelent meg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelentése az AIDS helyzetről Európában. A számok riasztóak Magyarországot illetően. A HIV...