A Sorsok háza sanyarú sorsa – ki mit lát benne  – egyszer csak elkészül

Miskolcon járt a minap dr. Frőlich Róbert országos főrabbi. Csak úgy jött minden cél nélkül, mivel kinevezése óta még járt erre. Találkozott a nyájjal és beszélgettek. A hírt képpel szöveggel együtt átvette egy baráti hírportál. Köszönet érte. Csak ugye mint általában szokás a hozzászólók ezt úgy vették, itt az ideje egy jóízű zsidózásnak. Sebaj.

Egyébként megfordultam a héten a kínai piac tájékán a Józsefvárosban. Láttam – íme a képek – épül, épülget a Sorsok háza. Pontosan a Fiumei úti sírkert mellett. Aki nem tudná ez a projekt lenne hívatott bemutatni, prezentálni  a magyar Holokausztot. Nem kevés pénzt öltek ebbe a beruházásba. Külsőleg, ahogy elnézem, stílusos s fantáziadús. Aki tervezte mindent beleadott. Az egymásra rakott szögesdrótos vagonok, barakkok és az elnyúló Dávid csillag nagyon kifejező. Persze kell hozzá egy kis fogékonyság. A cél ez esetben nem az antiszemitizmus felszámolása, nem a zsidóság sajnáltatása.  Ez az épületkomplexum egy jó ügyet szolgálhatna. Felhívhatná mindannyiunk figyelmét, hogy az ádáz, oktalan gyűlölködés vége egy tömeggyilkosság.  Mi komolyan elhittük a második világháború után, hogy soha többé senki nem vetemedik népirtásra a világon.  S alig egy évtizede muzulmánokat, szerbeket, horvátokat lőttek tömegsírokba a magyar határtól néhány kilométerre. S mi ezt a tévében lestük.

image
Egymásra épített marhavagonok
image
Dávid csillag elnyúlva
image
Olyan zsinagógára hajazó építmény

A Sorsok háza projekt  – mostani állapotában – úgy tűnik megrekedt. Mindenki szeretne beleszólni, s az érintettek és a kívülállók is másként képzelik el a kiállítást. Szinte hasonló a helyzet – de nem annyi nyilvános – mint a náci megszállási mementó a Szabadság téren. image