Nem győzöm dicsérni a budai Paulaner bajor sörözőt. Aki nem tudná ez a MOM park legfelső szintjén van. Árkategóriában közepesnek mondható, semmi flanc, udvarias pincérek, rekord gyors a kiszolgálás. Sok ismert ember jár oda így a szomszéd asztalnál még egy neves tévés civódását is hallhattuk a családjával.
Maradjunk a lényegnél. Van az étlapon két valami, amire nagyon rákattantam. Első a borcs leves. Az igazi, úgy ahogyan azt tőlünk keletre csinálják. Másodszorra már kérés nélkül hozták bele a tejfölt ami nélkül nem is nyúlok hozzá. A másik ínyencség a Marshall máj. Két sült császárszalonnával , s olyan mint a vaj. Ehhez dukál a tejfeles uborkasaláta nagy adagban. A sörről ne is beszéljünk mert megszomjazom.
Ez volt a reklám helye. Most elmesélem mi történt a sarokasztalnál. Kínos, semmi tanulsága nincs, a lényeg, hogy az előzékeny személyzet jól kezelte a helyzetet. Semmi cirkusz, semmi feltűnés, csak én szúrtam ki a szokásos szakmai kíváncsiságommal. Egy festett hajú idősebb úr addig sörözgetett, mígnem a rövid nadrágja, olyan tarka kempinges, átnedvesedett. Az asztal körül egy apró tócsa díszelgett. A vele lévő ifjú hölgy , aligha a lánya megpróbált zavartalanul eltűnni. Lelépett volna ám az öreg csatakosan próbálta visszafogni, nem úgy mint a veseműködését. A liftbe is befurakodott, mire a többiek rögtön kiszálltak. A nő elsietett, az öreg meg egyedül leliftezett a garázs félhomályába.
Mindez bárhol megtörténhetett volna. Ez semmit nem von le a különleges Marshall máj értékéből.
