„Elvégeztük az aratást.
Készülj, gazda, jó áldomást!
Gazdasszonyunk jó vacsorát!
Adjon isten jó éjszakát!”
Magyar népdal
A kenyérgabona betakarításának sikerét számos hiedelemmel és szokással igyekeztek biztosítani a régiek. A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték. Az aratásnak mára már nincsenek rögzített, fix időpontjai, sok helyütt már learatták a gabonát.
Augusztus 20-ról nem csak a kenyér ünnepe jut eszünkbe, hanem Szent István, az államalapítás, az alkotmány és a Szent Korona is. Az új kenyér napja tehát igen zsúfolt ünnep. Ennek oka a második világháború utáni politika önkényében keresendő, akik meg akarták fosztani az ünnepet katolikus, és egyben nemzeti múltjától és ettől független, a többség számára elfogadható megnevezést kerestek. Így sikerült augusztus 20-át a nyár egyik legfontosabb mezőgazdasági munkájával, az aratással is összekapcsolni.
Aratáshoz kötődő hagyományok
Régen, amikor még nem ünnepelték augusztus 20-át az új kenyér ünnepeként, inkább az aratáshoz kötődtek hagyományok. Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával jelképesen megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha kiváltotta magát. Ezt borral vagy pénzzel tehette meg. Ezt a hagyományt mi is feleleveníthetjük. Ha nagyszülők vagy családtagjaink kertészkednek, készítsünk Piroska mintájára kosarat, vigyünk benne bort, kalácsot. A Ceres Sütő számtalan kalácsféleséget kínál a hagyományos fonott kalácstól kezdve a modern töltött kalácsokig.
A kenyér régen és ma
Régen kizárólag hagyományos, vekni- vagy cipó alakú kenyerek készültek. Manapság viszont a sütőformában készülő szendvics- vagy toast kenyerek is hasonlóan népszerűek. A Ceres Sütő cipói ideális választást jelentenek a hagyományos ízvilágot és formát kedvelő vásárlóknak. Akár Attila fehér kenyerét, Réka rozskenyerét, vagy Anna teljes kiőrlésű cipóját választjuk, tökéletes szendvicseket és vendégváró falatokat tudunk tálalni dolgos családtagjainknak és barátainknak.
Nemcsak a gabona betakarításának kezdetét, hanem a munka befejezését is megünnepelték: lakomát és táncmulatságot tartottak, aratókoszorút fontak az utolsó learatott kévéből. Volt, ahol az első kévét a pap számára vették le, a másodikat a gazdaasszony vitte haza.
Az aratás befejezésekor rendszerint aratóünnepet tartottak. A magának arató család nem rendezett különösebb ünnepséget. A módosabb gazda, aki részes aratókkal dolgozott, megvendégelte munkásait. Nagy aratóbálokat elsősorban az uradalmakban rendeztek.
„AUGUSZTUS 20.: AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPE! … A cséplés bevégeztével tehát minden joga megvan a falu népének hozzá, hogy annyi küzdelem és annyi fáradozás után megpihenjen és augusztus 20.-át, Szent István napját munkája gyümölcsének, az új kenyér ünneplésének szentelje”
Háttér információ
Vállalatunk az 1951-ben alapított Győr- és Vidéke Sütőipari Vállalat jogutódja, több, mint 60 éves szakmai múlttal rendelkezik. Termékválasztékunk nagyobb részét a szendvicskenyerek és kalácsok, valamint az egészségtudatos táplálkozást támogató termékek teszik ki, melyek két telephelyen, Győrben és Miskolcon készülnek. A formában sült, előre szeletelt és csomagolt kenyereket már az 1990-es évek óta gyártjuk, aminek köszönhetően a Ceres név mára összeforrott a „legnagyobb toast kenyér gyártó“ megtisztelő elnevezéssel. Vállalatunk hosszú évek óta a magyar sütőipari piac meghatározó szereplője. Termékeink az egész ország területén megvásárolhatók a nagyobb áruházakban és a kisebb boltokban is.
A vásárlóink asztalára kerülő pékáru megszokott ízének és minőségének folyamatos biztosításához minőségi alapanyagokra, modern technológiára és szigorú minőségbiztosítási rendszerre van szükség. Ezért különböző termékeinket, mint a népszerű toast kenyereket és elősütött termékeket a legfejlettebb nyugat-európai automata gépsorokon gyártjuk.
Hiszünk benne, hogy az elmúlt évtizedekben elért piaci sikereink elsősorban annak köszönhetők, hogy mindig sikerül megújulnunk és olyan termékeket kínálunk, amelyek megfelelnek vásárlóink igényeinek vagy többet is nyújtanak annál. Folyamatosan arra törekszünk, hogy fogyasztóink igényének megfelelő, egyedi, és különlegességnek számító termékeket fejlesszünk ki. Alapvető értékeink közé tartozik az innovációs készség, a megbízhatóság és kollegáink magas szintű elkötelezettsége. Emellett büszkék vagyunk rá, hogy péksüteményeink Magyarországon készülnek, ezáltal sok hazai családnak biztosíthatunk megélhetést.
A Ceres Zrt. Magyarország piacvezető sütőipari vállalata. Az ország egész területére szállítjuk termékeinkeinket, valamint a környező országokba exportálunk is. Partnereink között egyaránt megtalálhatóak a hazai KKV-k és a nagy multinacionális vállalatok is. A győri és miskolci régióban összesen több mint 450 munkavállalót foglalkoztat a vállalatunk.
Széles termékkínálatunkat több mint 440 féle termék alkotja. Legnagyobbrészt tartós kenyereket, pékárukat gyártunk, de választékunkban megtalálhatók napi, friss termékek is. A szortiment legnagyobb részét a különböző típusú kenyerek adják. A sütésnél különböző liszteket, magvakat, sütőformákat használunk, hogy egyedi ízvilágot és megjelenést biztosítsunk termékeinknek. Kenyérfélék mellett kalácsokat és további édes és sós péksüteményeket egyaránt készítünk. Funkcionális, kényelmi termékeink között elősütött pékáruk, pizzák, piskóták, valamint szezonális jelleggel tekercsek és beiglik találhatóak. Gluténmentes kínálatunk a lisztérzékenyek számára is számos választási lehetőséget biztosít.
Termékszortimentünket folyamatosan frissítjük, fejlesztjük, hogy meg tudjunk felelni a fogyasztói igényeknek.
Termékeink kiváló minőségének egyik titka, hogy kizárólag kifogástalan minőségű, követhető forrásokból származó alapanyagokat használunk fel készítésükhöz – ez minőségpolitikánk egyik fontos alapköve. Mivel a tökéletességre törekszünk, nem hozunk, nem is hozhatunk kompromisszumokat.
Termékeinket szigorú nemzetközi minőségirányítási (IFS Standard), valamint élelmiszer-biztonsági kockázatkezelő rendszer (HACCP) fenntartása mellett állítjuk elő. Bio termékeink is tanusítva vannak, valamint rendelkezünk RSPO szabvánnyal is.
FORDULJON SZAKÉRTŐINKHEZ BIZALOMMAL!
SZÍVESEN ÁLLUNK INTERJÚALANYKÉNT A SAJTÓ RENDELKEZÉSÉRE!
ELÉRHETŐSÉGEINK:
Ceres Sütőipari Zrt.
9027 Győr, Reptéri út 1.
Tel.: (+36) 96 513 500
Fax: (+36) 96 318 533
Email: ceres@ceressuto.hu
Web: http://ceressuto.hu/
Marketing
Tel.: (+36) 96 513 515
Email: marketing@ceressuto.hu
Kereskedelem
Tel.: (+36) 96 513 510
Email: kereskedelem@ceressuto.hu