Volt egy terv – a körkörös védelem – kár volt megmosolyogni – tanár úr a jövőbe látott – mennyibe kerül egy csapásmérő

Nos , aki már nem ismerné fel – a képen dr. Für Lajos volt honvédelmi miniszter. Eredetileg az MDF egyik vezető politikusa volt, így  neki jutott a hadsereg. Mint történész, gyakorló tanárember nem állt messze tőle a hadtörténelem. Voltak sajátos elképzelései a világról, időnként akár a szélsőjobb oldalon is megmutatta magát, de igazi nemzeti gondolkodású, régi vágású úriember volt.  Így aztán voltak ötletei amelyeket annak idején magam is megmosolyogtam. Nem mintha többet értettem volna a hadászathoz, csak annyira blődnek tűntek a stratégia tervei, hogy  széles körben kinevették. Mint Szabó János minisztert is aki politikai síkon nyerte el a honvédelmi tárcát. S éppen a délszláv háború idején az ő kezében összpontosult a haza védelme. S képes volt azon morfondírozni, hogy mi lenne ha a káoszt kihasználva vissza hódítanánk délvidéket. A hozzáértők, mert voltak körülötte ilyen pizsamanadrágos tábornokok is felvilágosították, hogy nekünk nincsenek komoly csapásmérő eszközeink. A tárca főnöke lezserül reagálta le a kifogást – mennyi egy ilyen mérőeszköz, s ha nem drága vegyünk…! Mivel ezt több katonai forrásból megerősítették, tutira megtörténhetett.

Für Lajost meg most tisztelettel megkövetem. Ő ugyanis egy előadásában arról beszélt, hogy a magyar honvédségnek körkörös védelemre kell berendezkednie. Magam is a husziták szekértáborára gondoltam amikor meghallottam és nevetségesnek tartottam. Nos, most utólag azt kell mondanom Lajos tanár úr a jövőbe látott. Tök igaza volt.  Hiába a történelem a leghasznosabb tantárgy, ebből lehet a legtöbbet okulni. Most a román szerb határon kell kerítést húzni. Ám a horvát oldalon se ússzuk meg barikádok kiépítését. Tetszik nem tetszik, ha a népvándorlást meg akarjuk akasztani vagy legalább ki szeretnénk maradni a sok jóból nincs más dolgunk mint a néhai Für Lajos tervét megvalósítani.

Mint mostanában minden nap belecsöppenek egy két éles politikai vitába. Egyrészről a szerencsétlen hazájukból elűzött migránsokat védelmezik jómagam viszont az ország stabilitását, a közrendet és a belső békénket féltem. Amikor látom az elszánt kődobálókat, a békésnek álcázott határokat döntögetőket kétségem sincs, hogy a túlzott liberalizmus következményeként Európában egy kultúrválság elébe nézünk. Az integrációt hiába erőltetjük ha a migránsok nem fogadják el a szokásainkat, ha csak a jogaikat szajkózzák és a kötelességeikről hallani se akarnak. Más világ, tájidegen emberek, amelyek csoportokba verődve bátraknak és elszántnak mutatják magukat.

Tehát számunkra nincs más mint a körkörös védelem.

Folyt.köv.