Zsidó újév – az 5777. esztendő következik – fogadás a Mazsihisz Goldmark termében

A hétvégétől az  5777. esztendőt mutatja a zsidó naptár.  Nem lesz éjféli pezsgődurranás, tűzijáték  se. A zsidóság sajátos módon a szigorú vallási hagyományok szerint ünnepli az újévet. Imádkozással, az Örökkévalónak szánt fohásszal, hogy békében, egészségesen szeretteink körében  lehessünk a jövőben is.

Heisler András  Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke és dr. Frölich Róbert országos főrabbi köszöntötte az újévi fogadás meghívottait a budapesti Goldmark teremben. Elnök úr külön köszöntötte a történelmi egyházak vezetőit és a diplomata testület tagjait. A kormány részéről jelen volt dr. Latorcai Csabai államtitkár. A fogadást megtisztelte Köves Slomo főrabbi az EMIH vezetője .

image
Dr. Erdő Péter bíboros a magyar katolikus egyházfő, s dr. Frőlich Róbert főrabbi
image
Németh Sándor a Hit gyülekezetének vezető lelkésze és a Mazsihisz elnöke
image
Valamennyi történelmi egyház vezetője megtisztelte az újévi fogadást. hangsúlyozták a zsidó-keresztény kultúra Európa legértékesebb öröksége, amit közös erővel kell megvédenünk az idegen hódítóktól

Természetesen manapság nincs olyan fórum, ahol ne kerülne szóba a vasárnapi népszavazás. A jelenlévők szinte egyöntetűen támogatták a magyar kormány álláspontját. A bajt ott kell megszüntetni ahol keletkezett. Mindannyian könyörületes szolidaritással viseltetünk a háború elől menekülő szerencsétlenekkel szemben. Viszont mindenkinekimage image image image  csak  egy hazája van. Az életerős harcedzett fiataloknak otthon a helyük, ahol meg kell védeniük a családjukat, s ki kell vívniuk a szabadságukat.  Ehhez a magyar kormány hatható anyagi támogatást nyújt. Most például Szíriában épít kórházat.