Ezt a képet jómagam követtem el Franciaországban. Igazából nem zavart, hogy a Strasbourgi katedrális körül teljes harcfelszerelésben bóklásztak a katonák. Szinte a város minden szegletében ott voltak a csinos katonanők és a színes bőrű fegyveresek. Olyan géppisztolyaik voltak amilyet még magam se láttam. Mivel vonzódom a haditechnikához, gyűjtő is vagyok( hivatalosan engedéllyel bejegyzett) nem álltam meg, hogy közelebbről is megnézzem. Készek voltak megmutatni. Ám nekem ez is kevés volt. Szerettem volna egy közös képet. csak úgy. Na erre kiakadtak. Az egyik katona válasza, kérdése – hogy komolyan gondoltam e ? Ezt a szelíd hangú párbeszédet leszámítva, udvariasak és készségesek voltak. Végül az egyikőjük kitárazta a sajátját és a kezembe adta. Kurva nehéz amerikai gépfegyver volt. Mondtam is ezzel hat órákat sétálni a városban nem akármilyen állóképességet követel. S mint látjuk a hátizsák, a municíó és a páncélsisak a vállukon lóg. A rádió a nyakuk mellett folyamatos adja a friss információkat. Tíz percenként pedig be kell jelentkezniük. A szemük mint a harckocsi lövegtornya forgott körbe. Ha egy elhagyatott gyanús csomagot látnak máris kiürítik a környéket és riasztják a tűzszerészeket. Egy biztos Franciaországban már megtanulták jobb félni mint megijedni.Estefelé még mindig a városban bóklásztam. A katonák már megismertek. Tisztelegtek és oda kiabáltak. No comon foto…. Közös fotózásról szó se lehet.
