Magam is szeretem a kocsimat cicomázni. Amit belehet szereltetni azt meg is rendelem. Bár már elmúlt az az idő amikor a napom jó részét az autóban éltem. Csak úgy emlékezetből mondom, ködlámpát mindig rakattam az autóimra, azokban az időkben amikor még nem szériában. Majd Koppány kipufogóm volt mint Ladámon. A Trabantomba benzinórát szereltettem, ebből ugyanis ez is hiányzott. Sőt először még a biztonsági övet is úgy kellett csináltatnom a Diósgyőri csokigyár lakatosüzemében. Az első szürke Trabantomban a szélvédő felett volt egy apró skatulyaméretű kékes lámpa ami arra szolgált, hogy a szembejövők reflektorfényét tompítsa. Ha nagyon bebeszéltem magamnak még használt is. A felső képről jut eszembe, hogy egy utasom tátott szájjal csodálkozott a kocsimban látott kütyüktől. Majd az egyik gombra kérdezett, hogy az meg mi a csuda. Kapásból brillíroztam, hogy az nem más mint a szögkidobó kapcsolója. Elmagyaráztam, hogy ha nagyon szorosan , követési távolság nélkül jön valaki ezzel védekezek. Egyenként szórom magam mögött a háromágú gumirohasztó tüskéket. Elhitte. Erőltette, próbáljuk ki. Teljesen csalódott volt amikor bejelentettem, most éppen nincs betöltve. Tegnap kipergettem, ma még nem pótoltam a muníciót. Ahogy elnézem a képen látható kocsi hátsó nyúlványát akár ez is lehetne egy szögkidobó.
Szántó István
Related article
„Made in Győr”: félmillió autó az Audi Hungaria új járműgyárából – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Hungaria járműgyártása fontos mérföldkőhöz érkezett: elkészült az 500 000. autó, egy Audi TT S Győrben és indult Nagy-Britannia felé, új tulajdonosához....
Megerősítette éves célkitűzéseit a Volkswagen márka – Jelentősen nőtt a kilenchavi forgalom és er… – Hírek – Hírek és hírlevél
A folyó üzleti év harmadik negyedévében is folytatta nyereséges növekedését a Volkswagen Személyautók márka. Enyhén csökkenő kiszállítások mentén a Volkswagen-csoport alapmárkája az előző...
MEGYEI POLGÁRŐR NAP BOGÁCSON
2022. 08. 06., szo – 14:33 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei polgárőrök idén már 21. alkalommal gyűltek össze, ünnepeltek, továbbá emlékeztek meg...
A Volkswagen Touareg elnyerte a német formatervezők nagydíját – Hírek – Hírek és hírlevél
A “Személygépkocsik” kategóriában a Volkswagen Touareg nyerte el a fődíjat a német formatervezői versenyen. A tekintélyes elismerést Klaus Bischoff, a Volkswagen formatervezési vezetője...
Indul a murvás szezon – Hírek és események – Hírek
Vajon mit hoz a pénteki murvás kvalifikáció? A kérdés jó, de a választ csak a hétvégén megrendezésre kerülő Iseum Szombathely Rallye kvalifikációs gyorsasági...
Élj szer-telenül! – jó szlogen – mit üzen Janka
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság koordinálásában komplex, a közeledő kábítószerellenes világnaphoz igazítottan komplex programot szervez 2023. június 13-án 8 óra 30 perctől 13 óráig. A...
Mesterhármas az Auditól: Lucas di Grassi győzött Mexikóban – Aktuális hírek – Hírek
Mesterhármas az Auditól: sorozatban harmadszor diadalmaskodott az Audi Sport ABT Schaeffler csapat a Formula E sorozat Mexikóvárosban rendezett futamán. Az Autódromo Hermanos Rodríguez...
Az otthonokkal kapcsolja hálózatba elektromos autóit az Audi – Aktuális hírek – Hírek
Önmagán az autón túlmutató gondolkodásmód jellemzi az Audit az elektromos mobilitás területén, testreszabott rendszerajánlatokkal szolgálva ügyfelei számára. Ennek szellemében a négykarikás márka a...
Térkő Party – Ne fulladj bele a nyárba! – bűn és balesetmegelőzés
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és társszervei közreműködésével bűn- és balesetmegelőzési nyárindító demonstrációja Helyszín: Miskolc, Városháztér Időpont: 2024. június 19. 13...
Az Audi és a beyond-Initiative globális fórumon szólal fel az AI felelősségteljes felhasználása é… – Aktuális hírek – Hírek
Egy társadalom, amelyben a mesterséges intelligencia előnyös az emberek és a társadalom számára: E célból az Audi részt vesz az AI4People-ben, ami az...
Úton a rekordév felé: a ŠKODA már egy millió kiszállítást teljesített eddig 2016-ban – Hírek és események – Hírek
A 2016-os kiszállításokat vizsgálva a ŠKODA a mai napon átlépte az egymillió ügyfeleknek átadott járművet. Ez azt jelenti, hogy a cseh márka a...
Változik a megengedett sebesség a Kiss Ernő utcában
A közlekedők biztonságának növelése és a gyakori balesetek elkerülése érdekében szükségessé vált a forgalmirend változtatása a Kiss Ernő utcán....
RENDŐRKÉZEN A SOROZATBETÖRÉSEK FELTÉTELEZETT ELKÖVETŐ
I 2020. 09. 08., k – 15:43 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja...
Nem a Volga zúgott – a Csepel rongyolt belénk a Dob utcában – ottmaradtam a roncsban – másodszorra értem meg az iskolára
Csodálatos ez a Volga. A nagy Szovjetunió autógyártásának a remekműve. Kezdetben, nagy szárnyaló szarvas díszítette a motorháztető elejét. Úgy mint a Mercedesen a...
Kivételes kompakt sportgép az igazi egyéniségeknek – Tovább „élesíti” SQ2 modelljét az Audi – Aktuális hírek – Hírek
Megújult a kompakt szegmens sportos SUV-tagja: az Audi felfrissítette SQ2 modelljét (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 7,7 – 7,7*; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 176 –...
Az Audi Q5 – A siker-SUV még sportosabbá és sokoldalúbbá vált – Aktuális hírek – Hírek
Megújítja egyik sikermodelljét az Audi: 2017 elején indul az Audi Q5 második nemzedékének gyártása. A négykarikás márka SUV-modellje az Audi limuzinjainak sportosságát sokoldalú...
HOGY NE VÁLJON CSALÓK ÁLDOZATÁVÁ!
Rendőrségi ajánlás a 2022. évi online népszámláláshoz. A Központi Statisztikai Hivatal 2022. október 1. és november 28. között Magyarországon a teljes népességre kiterjedő népszámlálást...
KERÉKPÁRRAL HAJTOTT A KAMIONNAK
Az ittas járművezetők kockázatot jelentenek a közúti közlekedés számára! Pácinban, egy kerékpáros hajtott egy kamionnak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatosan kiemelt figyelmet fordít...
Mennyi hokicucc fér be egy Škodába? – Hírek és események – Hírek
A Magyar Hoki Napján kicsik és nagyon kicsik, profik és amatőrök mutatják be korcsolyázási, korongvezetési, lövési és védési tudományukat, de a csapatjáték fortélyaiba...
HÁZHOZ MENTÜNK AZ ÉLMÉNYPLACCON
Prevenciós tanácsokat kaptak a vásárlók egy miskolci bevásárlóközpontban. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakemberei 2023. október 14-én, Miskolcon a József Attila úti Auchan...