Igen, ez is meg volt. Találkoztunk. Az 1969 nyarán érettségizett negyedik H ki tudja hanyadszor ismét összejött. Jut eszembe , talán mi vagyunk az egyetlen osztály amely ilyenkor sose látogatott el a Földes Ferenc Gimnáziumba. Kikerültük az Alma Matert, noha oda jártunk és ott nagyon jól éreztük magunkat. A mostani találkozónak volt egy fénypontja – felköszöntöttük a 75 esztendős tanítót, dr. Hevesi Attila osztályfőnökünket.
Szántó István
Related article
Elhallgattuk a széntolvajlás történetét – megjelent a Miskolci Naplóban – fenn igazi gyerekmunka folyt, míg a sínek mentén nagy zsákokkal mezgereltek társaik
A novemberi, koraesti félhomályban egy szigorúan titkos bevetésre gyülekeztünk a sajószentpéteri őrsön. Árnyasi Gyula rendőrszázados, az újjáalakult miskolci R-csoport parancsnoka itt árulta el,...
Megszabadulnék ettől a kempingkerékpártól
Előélete – elektromos volt. Hátsó villanymotoros kerékkel. Az akkumulátorja bekrepált. A szakemberek szerint nem javítható viszont lábbal jól hajtható. Fiataloknak való, akik a...
Timúr a magányos taxisom – légiposta az óceánon túlról – nagy ország óriási távolságok
Egy nagy grúz medve. Egyébként taxisofőr. A városkában, ahol élek, számos szolgáltatást látnak el az ideiglenesen, vagy véglegesen ide települtek, közülük egy szelet...
Közel másfél milliárd forintos támogatás az MVK-nak – tíz új, elektromos meghajtású járművet vehet Miskolc
Másfélmilliárdos összegben juthat új, a legkorszerűbb technológiát képviselő buszokhoz Miskolc. Az MVK Zrt. által üzembe állítandó járművek várhatóan jövő év közepén...
Elhunyt Stadler József az akasztói vállalkozó – még a börtönben is sztár volt – még az egyetemi katedrára is meghívták
Az Enyedi-Nagy Mihály Médiahajókázásának már régen befellegzett. A nagy ötlet elsüllyedt. Aki nem tudná miről búsongok elmesélem – Misi minden évben meghajókáztatta a...
Nehéz a pénztől megszabadulni – az ötszáz eurós felválthatatlan – gáláns banki ajánlat – lejáratták a menekültek
Rájöttem, a pénz tényleg nem boldogít. Sőt. Akár még boldogtalanságot , s bosszúságot is okoz. No meg, rengeteg utánjárást. Szóval az úgy kezdődött,...
Elment Gombó Laci – a sokszöges dosszié hőse – temetéséről később intézkednek
Nem is olyan régen a Torony magasan című könyvemben még szerepelt Laci barátom Őrzöm a levelét, amiben arra kér, beszéljünk még erről...
Malacbeszéd – vége az utcai paparazzóknak -nyakunkon az utcai fotózás tilalma
Most tudtam meg – nekem senki nem mond semmit – hogy mától tilos csak úgy bárkit leexponálni az utcán. Bevallom, minden zsebemben hordok...
Menetrendszerűen jön a csőtörés – akár saját jégpályánk is lehet – már itt vannak a sárgamellényesek – hamarosan bontját az utat
Hahó, emberek, vegyen vízet mindenki. A Derkovits utcában ismét zubog a víz, megint csőtörés van… Tényleg már régen volt utoljára. ...
BALESETMEGELŐZŐ RENDŐRI JELENLÉT AZ UTAKON
2020. 09. 08., k – 15:36 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök harminc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még azok közúti...
A 4H érettségi tablója – a Kazinczy könyvesbolt kirakatában voltunk – 1969 az utolsó békeévünk
Ez lenne a mi érettségi tablónk. Ezeket általában az almamater megőrzi. Vajon hol lehet ez ma már 2013 -ban. Nem csodálkoznék ha már...
Ezt a filmet meg kell nézni – az élet rendezte – amikor Andrást spontán búcsúztatják
A felvétel előzménye, kulisszatika – Sugár András és a Telekom közötti szinkronizációs hiba – a mobilágazat letarolja a vezetékest és ez a konfliktus...
Lecsófesztivál – támogatókat keresnek – lokálpatrióta élelmiszerrel kereskedők támogatására számítanak
Kanyóg Miklós Miskolc egyik legismertebb lokálpatrióta polgára aki az idén megszervezi a lecsófesztivált – olyan nagy élelmiszer kereskedő cégeket keres, amelyek patronálnál, szponzorálnák...
Farkas Zoltán Tiszaújváros díszpolgára címet kapott – gratulálunk
Az Országgyűlés az 57/2000. (VI. 16.) OGY határozatával szeptember 30-át, az első helyhatósági választások napját a Helyi Önkormányzatok Napjává nyilvánította. Ennek alkalmából Tiszaújváros...
Ahol eb ibrik várja a hűséges barátainkat – a Telekomnál kutyával is emberszámba vesznek – megint hűtlenkedtem
Szörfölök a Vodafone és a Telekom között. Mihelyst valahol lejár a hűségidőm azonnal hűtlenkedek. A héten is váltottam, nyertem is havi tízezret a...
Oda lett a ragacsos lépegető -világtalálmány pókvadászatra – többet ér mint egy hatlövetű – van aki háziállatként neveli
Úgy jó negyedszázada kaptam egy ragacsos műanyag pókot. Tenyérnyi méretűt, feldobtam a falra ahonnan apró tapadó korongjaival, a gravitáció teljes erejével komótosan lépegetett...
Ezt már olvasta?
No Image