Tetszenek tudni, most úgy vagyok mint Móricka. Bármit rajzolnak elém, nekem mindenről csak az az egy valami jut eszembe. Félreértés ne essék, nem az amire gondolni tetszettek.
Prózaibb az ábra. A Népszabadság, az újság ami eltűnt a történelem süllyesztőjében. Szóval, az elmúlt hétvégén a Lánchídon gurulva rengeteg zászlót láttam. Beismerem, hogy azt a piros kardos lobogót nem tudom hová tenni. Fogalmam sincs melyik nemzeté, ki lehet az a magas rangú külföldi valaki, akiért ilyen gondosan feldíszítették az utat. Egymásba értek a zászlók, s én meg nem tudtam, kinek is kell örvendeznem, hogy megtisztelt a látogatásával.
Bezzeg azelőtt. Ha jött Szukarno, Nasszer vagy Bumedien esetleg Brezsnyev a Népszabadság első oldalán szalagcímmel az illető ország nyelvén üdvözöltük. Be szép volt. Kedvem lett volna eredetiben is elolvasni. Sajnos a Népszabadság eltűnt, a tévék híradóiban pedig már nem szokás ezeket a szívélyes baráti látogatásokat reklámozni. Legfeljebb ha Putyin jön, de akkor hegesztenek is . Az összes csatornafedelet fixre veszik. És, hogy miért éppen a Népszabadság jutott az eszembe. A válaszom, a szombati tisztújításon Hargitai Miklós az egykori lap szakszervezeti vezetője került a MUOSZ élére.
Az új elnök tuti, hogy a volt szerkesztősége szellemét átköltözteti a szövetség székházába. Pontosabban egy baloldali civil szervezetet kreálhat az újságíró szövetségből. S mivel 1969 nyarán amikor ide beléptem ez még egy szakmai szervezet voltam. Most pártosodik majd. Köré gyűlt a volt szerkesztőségi társulat, a régiek és az újak. Erre mondják drága Édesanyám én nem ilyen lovat akartam.
Ötven év után nekem kell elhúzni majd a lassan átváltozó szellemiségű társulatból. A második puccs is sikeres volt. A tagság akarata ellenére sikerült megerőszakolni a józan többséget. A csel a régi taktika bejött. Annyi balszélsőt vittek a pályára, hogy a meccs végéig kitartsanak. Majd a szavazás előtt egymás javára kezdtek vissza lépegetni. Kezdte az ATV-s Vicsek és követte őt Eötvös Pál is, s Kékesi Zsolt se akart lemaradni.
