Itt a Kodiaq, az utak császára – a Skoda nyerésre áll – az Octavia is megújult

Sose gondoltam volna, hogy  egyszer még Skoda rajongó leszek. A nyolcvanas évek elején az első farmotoros százasom után  megesküdtem volna, hogy örökre elfelejtem ezt márkanevet. Ám a sors kiszámíthatatlan. Időnként az utolsókból lesznek az elsők.

Öt esztendeje egy hirtelen felindulásból, az új márkacsaládból  a  Volkswagen Passatról váltottam Skodára. Kezdtem egy Superb Greenline tipussal majd  másodiknak is egy ehhez hasonló 1600 köbcentis dízelt választottam, de már egy kicsit magasabb, s erősebb futóművel. S ha minden a tervek szerint alakul ezen a héten elkészül a harmadik Skodám is, amelyben már kétezer köbcentis  dízelszív lesz. Így aztán ott a helyem ahol a gyár legújabb kínálatát mutatják be. Ma újságírók és fotós kollégák kereszttüzében mutatkozott be a megújult Skoda Octavia és a Skoda Kodiaq Közép-Európa legnagyobb Skoda szalonjában, ami éppen Miskolcon található.  A szakértő közönséget dr. Vérten Sándor a Porsche Hungária marketing igazgatója,  Dalnoki Balázs márkaigazgató és a házigazda Sándor Attila a   Miskolci Autóház igazgatója  köszöntötte.

Majd Téringer Zoltánnal közösen minden jót, amit a kocsikról csak lehetséges elmondtak . Meglátásom szerint az Octavia és a SuperB testvérháborúja elkerülhetetlen. A laikusok, első ránézésre már így is keverik a két márkát. Remélhetően még mindenki pénztárcája szerint szelektál majd, de felszereltségben már egyre erősebb versenytársak. A Kodiaq bemutatása előtt szóba került, hogy valamikor mikrobusz is szerepelt a márkáik között. Ennek pótlását nem is fontolgatták. Máig hiányzott is egy  igazi terepjáró amely hivatali és családi kocsiként is szolgálhat. A hét üléssel is kényelmes, megjelenésében is tekintélyes formájú, férfiasan robosztus,  Kodiaq hamarosan a hazai utak koronázatlan császára lesz.

Le se merem írni, hogy elővételben mennyit adtak el belőle. Miért is fájdítsam a konkurencia lelkivilágát. Elég ha annyit, mondok , hogy az előrendelés kevésnek bizonyult. S akkor jöjjenek a mindennél többet mondó képek, Kerényi László kollégám fotói.

Konvojban. az új márkákkal jöttek a szakújságírók Miskolcra. A márkabemutató este az Avalonban folytatódott
A márkacsoport egyre másra hozza létre önmaga versenytársait

A Porsche Hungária stábja: Tèringer Zoltán Skoda Termèk- ès Flotta menedzser, Ruisz Anita Skoda marketing menedzsere ès Tóth Beatrix aki ezentúl a cég  PR munkatàrsa.

A luxust gyorsan, könnyen meg lehet szokni
Sándor Attila és Dalnoki Balázs igazgatók