Barna Barnabás, Fűzesséri Józseffel, Szikszó  polgármesterével jótékonykodik  – 100 családon segít a Mulatós Herceg –

 

Barna Barnabás újra segít!

A Mulatós Herceg április 28-án, pénteken Szikszóra látogat, ahol a három napos hosszú hétvégére való tekintettel adományokat oszt szét a rászoruló családok között.

 

Idén már második alkalommal segít a rászorulókon a Mulatós Herceg, aki ezúttal Szikszó polgármesterével karöltve oszt ételt a helyi művelődési központban.

„Száz családnak próbáljuk könnyebbé tenni a mindennapjait azzal, hogy száraz élelmiszerrel: olajjal, cukorral, liszttel, tésztával, margarinnal és különféle konzervekkel gyarapítjuk az éléskamráját – mondja Barna Barnabás. – Régóta jó kapcsolatot ápolok a településsel és annak lakóival, pontosan tudom, hogy arrafelé mennyi a rászoruló család, akiknek a május elsejei hosszú hétvége e nélkül jobban megterhelné a pénztárcáját. A település polgármestere, Füzesséri József személyes jó barátom, aki szívesen fogadta a segítséget, és azt, hogy meglepem ezzel a kis ajándékkal a szikszói családokat. Neki ezúton is köszönöm, hogy segített felkutatni, hogy melyek azok a háztartások, amelyekben valóban jó helyre kerülnek majd ezek az élelmiszerek. Gyerekként jómagam is megtapasztaltam, milyen a nélkülözés, amikor egy-egy ünnepen önhibánkon kívül nem kerülhetett kenyér az asztalra. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy ez csak egy állomás legyen a sok közül; az idei évben még nagyon sok megyébe szeretnék eljutni” – árulta el a Mulatós Herceg.

„Barna remek ember, nem csak a hangja, de a szíve is a helyén van. Örülök, hogy megismertük egymást – fűzte hozzá szerényen Szikszó polgármestere, aki – bár kevesen tudják – a település lakóival a nézőtérről követte és szurkolta végig Barnabás műsorvezetői debütálását a Zenebutik csatornán látható Hercegi Showban