Lemerült az energia küldő – elhunyt Gyurcsók József távgyógyító – reményt öntött a betegekbe – segített a sántákon – sok paródia őrzi majd az emlékét

Őszintén megrendített a hír. Igazából emlékeimben már sokkal idősebbnek gondoltam.  Mindig is ilyen” raszputyinos” sámánszerű megjelenése volt. Ami egy ilyen küldetéshez elengedhetetlen. Miskolcon sokan találkozhattak Vele még azokban az időkben amikor egymást érték a csodatevő természetgyógyászok. A rendszerváltás után először orosz és ukrán mindent gyógyító orvosok lepték el az országot. Kézrátétellel mellnagyobbítók és Jevtusenkó aki még a dadogást is képes volt megszüntetni. Az igazi produkciója az volt, hogy egyszerre tíz embert hipnotizált és közülük bármelyiket két székre tudta fektetni, mint akiknek megmerevedett a gerince. Valamennyi alternatív gyógyító közül Gyurcsók József tűnt a legjobbnak. Így amikor drága apósom súlyos beteg lett hozzá is elvittük Visegrádra. Hókuszpókusz  barátom úgy feltöltötte energiával, hogy hazafelé már optimistán rózsaszínben láttuk az utat. Talán mindannyiunknak juthatott a sugárzásából. Később is amikor apósom gyengélkedett hasára tettük a telefont, a vonal másik végén meg Józsi robajszerűen szuszogott. Ez volt a terápia. A terápiája.

Mivel erős várunk a hit, s mindannyian reménykedtünk apósom felépülésében jó ideig sikeresen életben tartotta. Később szeánszokat is szerveztem számára a miskolci Ady művelődési központban. M. Kiss Csaba mint a tévé helyi tudósítója engem próbált meghurcolni sarlatánság címén. Nehéz volt megmagyaráznom fiatal kollégámnak, hogy a beteg emberek az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodnak. Józsi meg korrekt árakon, tisztes tarifával  a gyógyulás reményét plántálta az arra várókba. Egyéni kezelést is folytatott, Ózdon tanúja voltam, egy miskolci vállalkozó lábát próbálta meghosszabbítani. Szegény sánta volt és szerette volna ha a lábai egyforma hosszúak legyenek. Járj, menjél, le fel, érzi, igen, s most , no meg ilyen ehhez hasonló párbeszéd zajlott le köztük. S a sánta úr elhitte, hogy már az első kezelésnél öt millimétert nyert. Már csak azon volt a vita, hogy ennyivel lett rövidebb vagy hosszabb az egyik.  S kifelé menet már maga próbálta leplezni a bicegő járását. Ez olyan három ezer forintba került, akkoriban. S minden beígért milliméternek ennyi lett a tarifája. Volt aki tréfásan a férfiasságának a megnövelését kérte volna. Józsi szó nélkül belement.  Ráolvasott, s közölte vele, hogy gyorsan menjen haza ellenőrizni az eredményt. S felszámolta az akciót. Végül Józsi, Isten nyugosztalja Gyurcsók úr híres ember lett, távgyógyítóként egy egész országot gyógyított. Magán viszont már senki se segíthetett.

Többször elmesélte, hogy az energiát amit tovább ad fentről, az égiektől kapja. Igaz, villanyszerelőként sokszor megcsapta az áram, de ez csak megerősítette a tudatát -hogy Őt erre a gyógyításra, nemes feladatra szemelték ki az égiek.

Munkásságát, életét számos paródia őrzi majd az utókor számára.Nem is tudom, amikor ezeken szórakozzunk magunkat nevetjük e ki vagy Józsi varázslatos erejét.

S innentől jöjjön a hivatalos hír.

66 éves korában meghalt Gyurcsok József, írja a Blikk. A televíziós távgyógyító műsorból ismertté vált Gyurcsok temetése április 28-án 13 órakor lesz Érden, az Ercsi úti temetőben.

“A barátok, a család és a tanítványai búcsúztatják, a hozzátartozók kérik azokat, akik ismerték és szerették, hogy a hírt juttassák el mindazokhoz, akik a temetésre el szeretnének menni, hogy végső búcsút vegyenek tőle” – írja a lap.

hqdefault

Gyurcsok gyógyítóközpontot működtetett egy darabig otthonában, és megalapította az Egyetemes Szeretet Egyházát. A villanyszerelőből lett távgyógyító az RTL Klubnak 2015-ben úgy jósolta, 86 évesen fog meghalni.