Több köt össze, mint ami elválaszt”  – zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus vádja ellen a Barankovics-műhely

Kacsoh Dániel – 2017.05.10. 04:12

Visszautasítja a magyar kormányfőt megbélyegző antiszemitavádakat Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely elnöke. A Mazsihisz a burkolt zsidózást és az indokolatlan antiszemita megbélyegzést egyaránt a zsidó kártya kijátszásának tekinti, szerintük mindkettő elfogadhatatlan.

HR_07097Weisz Péter „A Barankovics István Izraelita Műhely elnökeként visszautasítom azokat a vádakat, hogy Magyarország miniszterelnökét és az általa irányított kormányt bárki antiszemitának bélyegezze” – közölte lapunkkal Weisz Péter. Írásában úgy fogalmazott, „elszomorító és fájó számunkra, vallásunkat szabadon és félelem nélkül gyakorló magyar emberek számára, ha igaztalan és mesterségesen keltett indulatok özönével találkozunk, akkor, mikor éppen Orbán Viktor volt az, aki a magyar kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben a Zsidó Világkongresszus közgyűlésén 2013 májusában, Budapesten”. Szerinte Orbán minden magyar keresztény ember nevében is szólt, amikor elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartotta és tartja az antiszemitizmust.
Weisz kitért arra is, az elmúlt években számos előadást, beszélgetést tartott és tart középiskolásoknak a zsidó vallás alapjairól, a kultúránkról, közös értékeinkről. „Beszélgetünk a holokausztról és a fiatalok őszinte kérdéseiben, néha megrendítő megnyilatkozásaikban ott van a kérdés: hogyan történhetett ez, mit lehet tenni, hogy ne a gyűlölet, ne a düh, a frusztrált, szélsőséges gondolat és cselekedetek uralják mindennapjainkat. Az én válaszom, hogy mindenkinek személyes felelőssége van, hiszen az antiszemitizmus emberek műve. A jelen és jövő generáció felelőssége, hogy senkit ne lehessen származása vagy vallása miatt megbélyegezni, kirekeszteni, emberi méltóságában megnyomorítani. Nem szabad tétlennek lenni” – részletezte.

Kiemelte: nincs szabadság emberi méltóság nélkül, és több az, ami összeköt, mint ami elválaszt bennünket. A Barankovics István Izraelita Műhely például több konferenciát rendezett A Béke gondolata Ábrahám örökösei­nél címmel, legutóbb Szegeden, ahol nemzetközivé sikerült tágítani a résztvevők körét a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Gál Ferenc Főiskola segítségével.

„A mai magyar kormánypolitika tette lehetővé, hogy a gyöngyösi zsinagóga azok birtokába kerüljön vissza, akiknek ősei építették. Bízunk benne, hogy nagy vágyunk, a zsidó és keresztény vallású magyarok együttélését bemutató Gyöngyösi Együttélés Házát meg tudjuk valósítani. Elmondom a fiataloknak azt is, olyan országban élünk, amelynek kormánya erkölcsi kötelességének tartotta azt is, hogy bevezesse a holokauszt áldozatai­nak emléknapját az iskolákban, hogy megalapítsa a Holokauszt Emlékközpontot, hogy betiltsa a félkatonai szervezetek működését és a diktatúra szimbólumait, s hogy Holokauszt Emlékbizottságot hozzon létre” – sorolta az elnök. Aláhúzta: ma virágzik a zsidó kultúra és a hitélet. „Együttműködést, békét, nyugalmat kérünk, nem valótlan antiszemitázást” – hangsúlyozta.

Ismeretes, Frans Timmermans, az Európai Bizottság holland alelnöke a múlt héten a Die Zeit című német liberális hetilapnak nyilatkozva nevezte antiszemitának Orbán Viktort, amiért az Európai Parlamentben amerikai pénzügyi spekulánsként emlegette Sorost. Megkeresésünkre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) részéről tudatták: az Euró­pai Unió alapja a vélemények szabad ütköztetése, adott esetben az európai intézményrendszerrel vagy a nemzeti kormányokkal szembeni kritikák megfogalmazása. Ezen általános mechanizmus minden európai polgár, így a zsidó közösség tagjainak érdekeit is szolgálja. „A zsidó hagyományok szerves része a vita, amit közösségünk határozottan értékként él meg – legyen szó vallási vagy társadalmi kérdésekről. Ugyanakkor nem mindegy, hogy a nyilvános vita – beleértve a politikai kommunikációt – milyen színvonalon és hangnemben zajlik. A burkolt zsidózást és az indokolatlan antiszemita megbélyegzést egyaránt a zsidó kártya kijátszásának tekintjük, mindkettő elfogadhatatlan” – húzták alá, hozzátéve, egy évvel a magyarországi parlamenti választások előtt rossz előjelnek vélik az elmúlt időszakot meghatározó politikai diskurzus stílusát.

„Hibának tartjuk a személyes lejáratásra, a védekezésre képtelen csoportok démonizálására irányuló politikai kampányokat. Közösségünkben rossz emlékeket idéz fel a háttérben megbújó, onnan világ-összeesküvést szervező, saját anyját bármikor meggyilkolni kész, gonosz kapitalista