Áh, nem szoktam le a dicsekvésről, csupán be lettem havazva. Így aztán az utóbbi hetekben nem nagyon fényeztem magam. Nem írogattam meg, hogy miről szólnak a heti retro jegyzeteim. Talán utoljára Bielek Elemérről az éjszakai vadászról, régi barátomról regéltem. A híres rádióamatőröl, aki az éterben keresi a kapcsolatokat, amikor a több egyszerű ember alszik. Álmodik vagy éppen a másik oldalára fordul. Majd innentől képszakadás.
Ezután pedig több érdekes visszaemlékezést is legyúrtam. Például Az én falum címmel. Gondolkodom, hogy a következő gyűjteményes könyvemnek is ez legyen a címe. Olyan közhelyes, annyira egyszerű, semmitmondó, hogy még ezt azért megfontolom. Egyébként ebben szerepel egy olyan rész amelyben a kapupénzről beszélek. A fiataloknak erről már sejtelmes se lehet. Kedvükért elmondom, a bérházakban este 11 után kapuzárás volt. Akinek nem volt vagy nem kaphatott legálisan kapukulcsot annak fel kellett zörgetni a házfelügyelőt. Nem mestert mondtunk mert az valami miatt sértette Béla bácsit, a mi házfelügyelőnket. Miközben ő maga egy tisztes asztalosmester volt – civilben. Szóval egy-egy ilyen nyitásért hivatalosan – számla nélkül – harminc fillért kellett adni . Na, de ki merte volna ennyivel kiszúrni az öreg szemét. legalább egy forint dukált neki, amiért szemközt már két gombóc coki fagylaltot adtak.
Ugyancsak nemrégiben jelent az Iparosbál a laposban című búsongásom. A Lapos a mezőcsáti vendéglő volt, ahol nagyon jól főztek, minden este szólt a cigányzene és a tálalópultnál táncikáltak a csótányok. Ezért levest sose kértem itt. Abban könnyen elvegyülhettek. Különben ez volt a város, akkoriban még nagyközség, járási székhely centruma. Tessék elolvasni, ha nem hát nem, úgy is benne lesz a következő könyvemben.
S akkor jöjjön a sezlonos világ. Ennek az az előzménye, hogy egy szakmai ügyben összefutottam Juhász Bélával az encsi bútorgyár igazgatójával. Cirka három évtizede ismerjük egymást. Így addig diskuráltunk mígnem ez a cikk kerekedett ki belőle. Ebből maradt ki a szakmám mesterének – Bekes Dezsőnek az egyik emlékezetes felfedezése – meg is írta. Ő vette észre, hogy az éppen akkor megnyíló miskolci Domusz áruház mellett hirdetik – új sezlonok a készítőtől olcsón kaphatók. Igen, akadt egy bátor, tettre kész mester, aki egy csicsás új bútorházzal konkurálni merészelt. Versenyre hívta ki a nagy ellenfelet. Ha jól látom a Domusz már sehol sincs. Szerintem a sezlongyártó még valahol ott lehet a győri kapui családi házas soron. Mert bátraké a világ. S hamarosan jelentkezem, mi várható a közeli jövőben.
Egyszerre három ilyen retro anyagom várja a nyomdafestéket. Megírom, hogy ki nyerte Miskolcról a villamossági diagnosztikai technikus bajnokságot. Mi lett az erdei termék vállalattal. S éppen most csörög a telefonom: a” pitypalaty” akció című írásom tettszett Árvai László úrnak. Így folytatjuk a szövetkezeti részjegyek történetével. A tőzsdei spekuláció előjátékával. Aki nem látná mindezt elég világosan az Északban utánaolvashat mindennek.
