Szántó István
Related article
Jogtalan csicskáztatás rendész egyenruhában – szemük előtt bitorolták el az orvosi parkolót – csak működött a bevédés technikája
Sosem teszem túl magam, amít velem műveltek a miskolci rendészet megvadult rendészei.Akik nem sokkal később hasonló bűncselekmények okán mint amit velem szembe követtek...
Kincsek a tetőn – nincs aki leszedje, begyűjtse – Csatári úr karácsonyfában utazott
Valamikor az átkosban minden karácsony után megkeresett a miskolci iparosok elnöke. Csatári úr – jól emlékszem a nevére – javasolta, hogy hasznosítsuk a...
Pátkai püspök – Irsától Londonig – kihagyhatatlan Kerényi László dokumentumfilmje – vasárnap este a Duna World sugározza
Holnap este a Duna World műsorán ismét Kerényi László barátom filmjét sugározzák. Magyar dokumentumfilm (2014) (60′) Pátkai Róbert, a jó pásztor, az...
Az Országgyűlés sajtófőnökének közleménye
Ellenzéki sajtótermékek és egyes ellenzéki politikusok valótlan állításával szemben dr. Veress László, az Országgyűlés elnöki titkárságának vezetője és családja soha nem lakott és...
A müvház vége – meggondolatlan beruházás – mit mondá az úr
Írhatnak rá bármit, nekem ez az épület csak a Béke mozi marad. Schéfer bácsival aki képes volt 14 évesen beengedni a 16 éven...
Tetőfedőt, ácsot keresek Miskolcra – azonnali melóra – várom a reális árajánlatot
Régóta készülök a képen látható két férőhelyes kocsi beálló tetejének a megújítására. Már jó néhány éve megtépázta egy jégeső a zsindelyt. Tele apró...
Útjavítás Miskolcon
A kátyúzási munkálatokat márciusban kezdték meg a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai alvállalkozó bevonásával, több helyszínen. A Társaság Útellenőri...
Bemutatkoznak a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kht. új vezetői – Varga Zoltán igazgató, Ficsór- Kis Alicia TV főszerkesztő, Horváth Szabolcs MINAP főszerkesztő
december 1-től új vezetők koordinálják a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kht. online és offline média felületeit. A MIKOM új ügyvezetője Varga Zoltán,...
Tablószezon – növeli a forgalmat – a Színva parkban is láthatók
Ilyentájt már kint volt a kirakatban a Földes Ferenc Gimnázium 4H osztályának a különleges tablója a Kazinczy könyvesboltban 1969-ben. Jöttek is nézelődök.Mostanában már...
Ausztria csatát vesztett- előretört a szélső jobb – a helyzet kezelhetetlen – hasítottam a leállósávon
Így ülünk a Pandorfi outletben, a padon. Mellettem egy fekete csadoros hölgy Nike sportcipőben. A család vásárol én meg gyönyörködöm a színes forgatagban....
Az ország legmagasabb karácsonyfájává alakul át az Avasi kilátó
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek...
Megújult a miskolci Kassai úti Óvoda
Több mint 210 millió forintból kívül-belül megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Kassai úti Óvoda. Kicserélték a külső nyílászárókat, külső...
Dedikáltam – most éppen nem görcsölt be a kezem – hozták vették a könyveimet – kiültem, rendeltem a Géniusz standja elé – Kerényi László fotóival
Soha rosszabb könyvnapi dedikálásom ne legyen. Fedor Vilmos és Hajnal József között léptem fel, pontosabban ültem ki a placcra. Egy órára, négy és öt...
Vírusírás (7) – Fónagy Pista szóvá teszi – ma is jelentkezett Putnokról
Vírusírás (7) Ostoba? Idióta? Nem tisztem eldönteni. Újságíróként egyébként sem engedtem meg soha magamnak, hogy bárkit is minősítsek, jelzővel lássak el vagy...
Megcsapott a világvége szele – ki, hogyan képzeli – az éterben kezdődik – mikor lehet megint
Szép volt jó volt a hajnali vörös hold. Van aki szerint 5, mások szerint 30 vagy 50 év múlva ismét lesz. A csillagászok...
Jön az első Miskolci Piknik a Népkertben – eszünkbe ne jusson kis kosárkával menni – a Gasztro Klaszter ötlete
Nagy durranásra készül a Miskolci Gasztro Klaszter . Holnap délelőtt azaz csütörtökön a népkerti Vigadóban jelentik be , először a média munkatársainak, hogy...
Moszad volt vezetője szerint a belső harcok nagyobb veszélyt jelentenek Izraelre Iránnál
ujkelet.live Az Ynet hírportálon közölt exkluzív véleménycikkében a Moszad volt vezetője, Tamir Pardo arra figyelmeztet, hogy az izraeli politikai diskurzus belső harcai és...
Bosszúállók – Iván Gizi drótpostája
Nem jött jól a legnagyobb ellenzéki pártnak az áruló feleség. Igen, a nőről beszélek, aki bosszúból feljelentette a férjét, legalábbis a legfrissebb hírek...
Toller László és Csomai Zoltán – a két doktor a parlament előterében- vajon miről beszélhettek
Ritka felvétel. Szomorú, hogy már mindketten halottak. Vajon miről tárgyalhatott Pécs polgármestere a miskolci nagyvállalkozóval az ország házában. Ezt már sose tudjuk meg....
Milyen az ideális hőfokú folyékony kenyér – csak óvatosan a habzó hideggel – alig várom, hogy újra ráfázhassak
Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy az elmúlt héten „leforráztam” a torkom a MOM parki Bajor sörözőben. Néhány kilométeres gyaloglás után úgy gondoltam itt...
Ezt már olvasta?
No Image