Kormányinfó – egyenes adásban –  Lázár János mindenre tudta a választ – Kerényi csendélet képei – legközelebb júliusban

Kerényi László képei a szokásos csütörtöki kormányinfón készültek.

A menetrend semmit nem változott. Lázár János kancellária miniszter politikai összefoglalóval kezdte. Megemlékezett Kohl kancellár és Rubovszky György KDNP – s  képviselő haláláról majd rövid helyzetjelentés után jöhettek a kérdések.

Breuer Péter Heti tévé vezetője a Macabi játékok költségeiről informálódott. Megtudhattuk, a zsidó sportolók budapesti olimpiájának a költségei egy fillérrel se nőttek. Viszont a plusz pénz a helyi sportlétesítmények egyébként is esedékes megépítésére kellenek.

Rákérdeztem a szerdai zsidó kerekasztal eredményére. Válaszul elmondta, az elhagyott zsidó temetők rendbetételére  csaknem másfél milliárd forint jut. Ebből az idén ötszáz milliót már októberben kifizetnek. Folytatódik az elhanyagolt állapotú zsinagógák felújítása. A miskolci teljes rendbetételéhez  , az építkezés folytatásához is megvan a keret. Sőt Csepelen még egy új zsinagóga is épülhet.

Szóba került Horthy Miklós megítélése is. Lázár János szerint ez  a történészek feladata. Saját véleménye viszont megegyezik Antall Józsefével, aki szerint nagy formátumú államférfi volt. Mentségére szóljon, míg a német megszállás be nem következett hazánkból senkit nem deportáltak. Végül a fővárosi zsidóság elszállítását megakadályozta. A lényeg egy ilyen sajtótájékoztatón nem érdemes erről semmilyen vitát kezdeményezni.

Breuer Péter privilégiuma – övé az első kérdés
Kovács Zoltán kormányszóvivő aki egyszerre képes három felé és 180 fokos szögbe figyelni. Félszeme a mobilján, hallgatja Lázárt és diszponál a kérdezők felszólításán. Nem téveszt
Nemrégiben írtam, Lázár úr egy jó szabású kétsoros öltönyben feszített. Most nyáriasra vette – mélykék tengerész zakóban, csupa sárgálló fémgombokkal, szürke nadrágban volt. Ez olyan angolos volt, Golfklubokban, nyári partikra szokás ebben megjelenni. Mint óramániás , kíváncsi lettem volna a jobb karján lévő időmérőre is. Szögletes volt, de ilyen távolságból a márkája nem látható. Különben privát megfigyelésem, két órán át soha nem az óráját. Semmi türelmetlenséget nem tanúsít.
Nem egy lélektelen politikus. Minden válaszához a megfelelő mimikát használja. Sose szól bele a kérdező szövegébe viszont a kérdés feltevésekor már az arcán tükröződik a várható válasza

 

Péter a mikrofon hőse
Na mi van fiúk csak nem elkéstem ….. ez kizárt Breuer úrnak bérelt fotelja van a bal első szélen

ellári

A kamerák forrósítják a levegőt. A tévéseknek könnyű a dolga.
Az online média helyből csípőből közvetít