Debrecenből 5 év után ismét repülhetünk Egyiptomba
repülő iranair

Az új Hurghada járattal komplett a nyári charter szezon a Debrecen Airporton. Az első egyiptomi járat a mai napon, június 30-án Debrecenből szállt fel az ETI Magyarország által bérelt AMC légitársaság fedélzetén több mint 100 utassal. Idén a nyári szezonban emellett Debrecenből Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakyntosra is repülhetünk. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig kelet-német vendégek érkeznek rendszeresen május óta Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra- közölte Tamás László járatfejlesztési igazgató. Hozzátette:

„A repülőtér vonzáskörzetéből egyre több költségtudatos utas választja a Debrecen Airportot a magyar, román partiumi utasok mellett egyre gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, hiszen 2017. június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába.  Kárpátalján élő mintegy 1.3 millió ember kerekedhet fel, hogy felfedezze Európa országait és ehhez egy ideális kiinduló pont lesz a Debrecen Airport.”

Kerekes Gábor, az ETI magyarországi country managere elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy Debrecenből 5 év után ismét biztosíthatunk Egyiptomba charterjáratokat a kelet-magyarországi, partiumi és kárpátaljai utasoknak. Számukra jó hír, hogy az egész szezonban megbízható partnerként a legjobb ár-érték arányú vakációt szeretnénk biztosítani, kiszolgálva ezzel Kelet-Magyarországról indulókat Egyiptomba. Idén optimistán nézünk a szezonra és a szezon végéig Debrecenből több mint 1500 Egyiptomba készülő utasra számítunk. A Debrecen Airport ideális és rendkívül költséghatékony repülőtér, amely segíti, hogy nem csak a kelet-magyarországi, de a felvidéki, partiumi és kárpátaljai utasoknak is a nyári repülős nyaralásuk kiinduló pontja legyen.”

Nyári úti célok a Debrecen Airportról:

DesztinációOrszágLégitársaság/UtazásszervezőTípus
London-LutonEgyesült KirályságWizz Airmenetrend szerinti
EindhovenHollandiaWizz Airmenetrend szerinti
Paris-BeauvaisFranciaországWizz Airmenetrend szerinti
Milano-BergamoOlaszországWizz Airmenetrend szerinti
MalmöSvédországWizz Airmenetrend szerinti
Tel AvivIzraelWizz Airmenetrend szerinti
MünchenNémetországLufthansamenetrend szerinti
AntalyaTörökországGreen Holidays/Sun and FunCharter
KorfuGörögországTravel Service/IBUSZCharter
ZakythosGörögországTravel Service/IBUSZCharter
BurgaszBulgáriaBulgarian Air/RobinsonCharter
DrezdaNémetországGermania/Salamon Reisenbeutazó charter
HurghadaEgyiptomAMC/ETI MagyarországCharter

 

 

A Debrecen Airportról:

A Debrecen Airport, Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére több mint 320 000-es utasforgalmat prognosztizál a Wizz Air bázisnak illetve Lufthansa City Line menetrend szerinti és az erősödő nyári charter járatoknak köszönhetően. A repülőteret üzemeltető Xanga Cégcsoport elkötelezett, hogy minél több charter és menetrendszerinti járatot valamint cargo járatot is üzemeltessen a Debrecen Airportról és ennek érdekében, aktív tárgyalásokat folytat számos nemzetközi légitársasággal természetesen az egyéni utasok és üzleti utazók reális igényeit szem előtt tartva. A repülőtér katalizátor szerepe a régi turizmusában valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében megkérdőjelezhetetlen.