A nagy látogatás pillanatai – Kerényi képei a Goldmarkból  –

S, hogy senki ne maradjon ki.  Heisler András jól megszerkesztett köszöntőjében, a miniszterelnökökhöz szóló beszédébe beleszőtte – a kilencven esztendőn túli drága Édesanyja megjárta Auswitzot, s  nehéz feledni, hogy kezdödött a Holokauszt. S bemutatta Édesanyját.  Majd Netanjahu külön köszöntötte a Mamát.

Heisler András és a Mamája
Az ATV tulajdonosai Németh Sándor és fia Szilárd a vendégek soraiban kapott helyet
Tarlós István főpolgármester és dr. Fónagy János államtitkár is a meghívottak között volt
Dr. kunos Péter köszöntötte a többi egyház vezetőit
Radnóti Zoltán a rabbitanács elnöke, Ő mint mindig, mobiltelefon nélkül elképzelhetetlen

Bár a Goldmark termet is besötétítették csak kinyitottam az ablakot. Kíváncsi voltam a mártírok kertjében hogyan készülnek a fogadásra. Heisler András éppen interjút adott a televíziónak. Különben a forgatókönyv szerint mindannyian az emeleti teremben vártunk, s Netanjahu érkezésére is csak a médiát engedték le az udvarra. Szervezetten, kordonok közé szorítva. Így is nagy volt a lökdösődés a kamerások között. Persze voltak nagy stábok is amelyeknek kellő közelséget engedélyeztek.