Primavera: már a reptéren és a kifutópályán is – a  Magyarvíz sikeres első félévet zárt, és a nyár is jól alakult

 

Igazából a miskolci csapvíz – sokak szerint sokkal egészségesebb mint a műanyag palackos ásványvíz. Ennek ellenére valamilyen bizalmatlanságból milliószámra veszük a drága ásványvizeket. Ez kikívánkozott belőlem miután elolvastam a Primavera kapcsán beírt hozzászólásokat. S jöjjön a hivatalos örömhír!

Nyár eleje óta a budapesti reptéren átutazó hazai és külföldi közönség Primavera ásványvizet is vásárolhat a Heinemann Duty Free boltokban. Ez a márka lesz a hivatalos „ásványvizes” támogatója a Budapest Airport által szeptemberben szervezett nemzetközi Runway Run 5.0 futóversenynek is.

A Primavera és a zászlóshajó Mizse forgalmazója, a Magyarvíz Kft. sikeres első félévet zárt: mennyiségben 9,6%-kal nőttek eladásai a tavalyi I-VI. hónaphoz képest – ezzel túlszárnyalta a hazai ásványvízpiac 2,4%-os össznövekedését, és az idei nyár rekordforgalmat hozott.

 

Újabb ásványvízmárka a reptéren

A Magyarvíz Ásványvíz Kft., a Heinemannal kötött megállapodása alapján nyár eleje óta kínálja Primavera ásványvizét (a San Benedetto nemzetközi védjegyoltalom alatt lévő márkáját) a reptéri Heinemann Duty Free üzletekben. A határozatlan időre szóló szerződés szerint május óta már több mint 300 ezer – félliteres, szénsavas és -mentes – palackot szállított a repülőtérre. Így, mialatt a gépindulásra várnak, a más országokból érkező turisták és üzletemberek is megismerhetik ezt az ásványvízmárkát. „Ahogy az utasok száma, úgy az ásványvíz értékesítés is folyamatosan nő a repülőtéren. A cégeink között kialakult harmonikus együttműködésnek köszönhetően rugalmasan tudunk reagálni a szezonális forgalmi ingadozásokra, ami lehetővé teszi számunkra a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálását. Meggyőződésünk, hogy a közös marketing akcióknak köszönhetően a termékszegmens eladási adatai a továbbiakban is folyamatosan emelkedni fognak” – mondta Ildikó Jankovich, a Magyar Duty Free Kft. ügyvezető igazgatója. Majd hozzátette: ez év végig várhatóan összesen 600-700 ezer palack értékesítésével számolnak.

 

Az igazi frissítés egy pohár vízzel kezdődik

A Budapest Airport 2017. szeptember 2-án, 5. alkalommal rendezi meg az Európában egyedülálló Runway Run jótékonysági futóversenyt, amelynek résztvevői a profi és hobbi futók mellett a világ minden tájáról érkező légitársaságok, légiközlekedési szakemberek, üzleti partnerek, a budapesti nagykövetségek és a külföldi kereskedelmi kamarák, valamint a repülőtéri hatóságok. A neves szponzorok mellett a szervezők hivatalos „ásványvizes” támogatónak a Primaverát kérték fel. A sportrendezvényeket (pl. Ultrabalaton, Balatonman, Night Run) évek óta kiemelten támogató márka biztosítja a 0,5 literes ásványvizeket az 1. kifutópályán rendezett eseményen – a felnőtt versenyzőknek az 5 és 10 km-es távon, illetve az idén először meghirdetett, gyerekeknek indított 1 km-es hossz során. A cég saját (Primavera) csapatot indít, és a frissítők biztosítása révén hozzájárul a – sérült és fogyatékkal élő emberek sportolási lehetőségeit segítő magyar SUHANJ! és a főként leukémiás betegekért küzdő brit Anthony Nolan alapítványok számára gyűjtött – több millió forint összértékű adományhoz.

 

Sikeres első félév és rekordforgalmú nyár

Az ACNielsen Piackutató Kft. felmérése* kimutatta, hogy a mennyiséget (azaz az eladott palackok számát) tekintve a hazai teljes ásványvízpiac az első félévben mindössze 2,4%-ot tudott növekedni az előző év azonos időszakához képest, addig a Magyarvíz annak négyszeresét, azaz 9,6%-os erősödést könyvelhetett el. Ennek legnagyobb részét a Mizse ásványvízmárka értékesítéséből származó 15,8%-os növekedés adta. „A szakértői felmérések szerint is a Magyarvíz és a Mizse brandje nőtt a legnagyobb mértékben a piacon, a tavalyi első félévhez viszonyítva. Az augusztusi adataink is ígéretesek, eladási számaink már most jóval magasabbat mutatnak, mint az az elmúlt év utolsó nyári hónapjában volt. Az idei nyáron nem csak a hőmérsékleti, de az ásványvizeink fogyásának rekordjai is megdőltek” – mondta Balog Zoltán, a társaság kereskedelmi igazgatója. A Mizse, a Primavera és a Zafír magyar márkákat forgalmazó cég éves árbevétele 10 év alatt (2016-ra) több mint megháromszorozódott; tavaly 200 millió palackot értékesítettek, amelynek 7,5%-os növekedését várják év végére.

 

* Forrás: Nielsen Kiskereskedelmi Index – Teljes Magyarország, darab eladások az ásványvizek piacán a 2016. január-június és 2017. január-június közötti időszakra vonatkozó féléves adatok szerint, a Magyarvíz Kft. részére szállított adatok alapján.

 

 

A Magyarvíz Kft. 2000-ben alakult, az ásványvíz kitermelése és forgalmazása 2002-ben kezdődött Lajosmizsén. A cég kezdetben döntően sajátmárkás termékeket állított elő és forgalmazott, mára a Primavera mellett két másik márkát is felépített és sikeresen forgalmaz: a Mizse (szénsavas, mentes, enyhe, ízesített variációk) és a Zafír ásványvizeket. A folyamatos fejlesztések és bővítések eredményeként számos szakmai és fogyasztói elismerésben részesültek, mint például a Mizsével a fogyasztók szavazatai alapján elnyert 2012-es és 2013-as Év terméke díj. A vállalat kiemelt figyelmet fordít az egészség megőrzése és a sportolás köré szerveződő megmozdulásokra, ezért természetes ásványvizeivel folyamatosan támogat országos és regionális (pl. futó, triatlon) rendezvényeket, kosárlabda és kerékpáros szervezeteket, valamint kórházakat és egészségügyi intézményeket. A társaság 2016-os árbevétele nettó 6,56 milliárd forint volt, ami 300 millió liter – 200 millió palack – ásványvizet jelent.

 

További információ: Magyarvíz Kft. (http://www.primaveraviz.hu/mizse); Kozák Krisztina, marketing vezető, +36-30/387-5339

Sajtókapcsolat: B&D ComMedia (www.commedia.hu); Béres Anikó, ügyvezető igazgató, +36-20/943-4143, aniko.beres@commedia.hu