Méregerős Oktavia, pici motorral – két hétig nyüstölhettem – az utak ezüstszürke királya – ki hogyan választ autót – Kerényi László fotóival

Csípős kis motor – kis fogyasztás nagy végsebesség – dinamikus gyorsulás

Praktikus médiabox – lehet babrálni – szokni kell, hogy a multikormányról minden vezérelhető

Könnyen meg lehet szokni

Hátha valakinek elkerülte a figyelmét. Tessék elképzelni egy ilyen nagy autót aminek mindössze egy alig ezer köbcentis motorja. Persze TSI és 115 lóerős.  Erre mondják, vannak még hétköznapi csodák.  S ez a kocsi a sztrádák ezüstszürke királya.

Szinte háklisan féltem a kocsimat. Kímélem, s óvom. Röstellem, képes vagyok egy parkolóba ferdén beállni, hogy a mellettem állók ne tudják az autóm oldalát behorpasztani. Viszont ha tesztautóba ülhetek, már korántsem vagyok ennyire gondos. Szó szerint nyüstölöm az autót. Hiszen ilyenkor alig két hét alatt próbálom az új jármű minden javát, baját feltérképezni.

Most éppen egy Skoda Oktavia a soros, hogy megkínozzam. Ráadásul egy 115 lóerős, egy picike, alig ezer köbcentis TSI motoros négykerekűbe ültem át a saját kétezres dízel Szuperb -ből. Szokásom, hogy indulás előtt alaposan feltérképezem a rám bízott autót. Megnyugtatott, hogy a farán sehol nem olvasható a motort jelölő típusjel. Minek is mindenkinek tudni, hogy egy ezres Octavia hasít előttük. Még is felkészültem, hogy ezzel  majd a sztráda külső sávjában battyogok Pesttől Miskolcig.

Végül valahol a csehországi konstruktőrök másként döntöttek.  Alig néhány kilométer után szembesültem a valósággal, hogy ez a  kis motoros kocsi csudára méregerős. Nagyon harapós, ami egy régi köbcentis technikában szocializálódott veterán sofőrnek meglepő. Hihetetlen tempóban gyorsul – hála az új TSI megoldásnak. A hatósági emberek innentől ne olvassák – remélem, sikerült minden sebességmérő kaput és háromlábú traffipaxot elkerülni, mivel meglehetősen nehéz ezzel a kocsival a megengedett sebességhatárok között száguldozni. A kocsi úttartása, dinamikája észrevétlenül is gyorshajtásra csábít. Miközben a fedélzeti komputer olyan adatokat közvetít, hogy ebből aztán sose fogy ki a benzin.

Ebbe az autóba a legmodernebb rádiós nagyképernyős média boksz van, telefonkihangosítóval, navigációval és tolatóradarral. Olyan menet közbeni babrálós típus vagyok, de ebben a járműben ez se veszélyes. A multi kormányról szinte minden vezérelhető. Hogy valamibe már beleköthessek, szóvá teszem, a navigáció nem szinkronizálható magyar nyelvre. Szerintem ez is csak átmeneti, könnyen orvosolható probléma.

A műszerfal egyszerű, puritán kivitelű viszont tetszetős. Nagyon hasznos az egy blokkba zsúfolt GPS és digitális sebességmérő. A megszokott tempómat széria felszerelés. Volt szerencsém a hátsóűlésen is utazni, tágas nem lábzsibbasztós a hely még akkor is, ha az elől ülők teljesen hátratolják az üléseiket.

Ilyenkor elgondolkodom, miként is választunk autót. Mennyire tudatosan döntünk egy márka mellett. Az anyagi lehetőségeink mellett, a praktikum, az aktuális trendi és a megbízhatóság mennyire befolyásolja a vásárlókat. Hol van az az árértékarány, ami mindent felülírhat. Szívesen megkérdezném, kifaggatnám azt a több ezer új Skoda tulajdonost, aki mostanában ezt a szuper takarékos kocsit megvette. Közösen könnyebben megfejtenénk a sikerszériának a titkát.