Megjelent Csala László István interjúja a szerdai Északban – a Mókuskerékről amit mindannyian hajtunk

 A húszadik század ujjlenyomata a   Mókuskerék – Csala László tollából.

Csala László

Csala László

 

A napokban jelent meg  Csala László István,   a hajdani  Déli Hírlap alapító főszerkesztőjének az életregénye  a  miskolci Bíbor kiadó gondozásában. A  szerző gyermekkori visszaemlékezése majd társadalmi szerepvállalásai jól bizonyítják, hogy milyen göröngyös útja volt a szerkesztői pályán. Bajor gyökerekkel, hódmezővásárhelyi  de Egertől Szegedig otthon volt. Ám örökös lakhelye Miskolc ahol élete javát töltötte és ide vágyik vissza. Szombathely számára csak tartozódási hely, és ha egészsége engedné már is indulna. Haza, Miskolcra.

Mi késztette arra, hogy kilencvenedik esztendején túl megörökítse az életútját?

  • A családom jó tíz éve vett rá, hogy vessem papírra az emlékeimet. Egy kivénhedt táska gépen pötyögtem le, ami csak eszembe jutott. Az indigó nélkül készült kéziratot az íróasztalom fiókjába rejtettem. Mostanában a kilencvenedik születésnapomon győztek meg, hogy ideje lenne nyomtatásba adni.
  • Tehát innentől egyenes út vezethetett a könyvesboltokig?
  • Szembesülnöm kellett, hogy a könyvkiadás a szerző költséges hobbija. Luxus. Nekem szerencsém volt – mert ugye ezért vannak a jó barátok – felkarolták a kiadás oroszlánrészét. Megtanultam, könyvet írni bárki képes, az igazi tehetség a megjelentetésben és a terjesztésben bontakozik ki.  Ducsai György  Gyarmati Béla, Keglovics János, Kerényi László, Borkúti László és még sokan mások teljesen önzetlenül vállalták, a kiadást. Többen előleget is adtak a mű vásárlására. Egyébként  mindannyiikkal együtt dolgoztam. Melengető jó érzés mindez, hiszen többüknek szigorú főnöke is voltam.  Kimondom, ez könnyeket csalt a sokat látott gyenge szemeimbe.
  • Még kézirat formájában is olvastam. Egy ültében. Gyorsolvasó vagyok szokásom szerint minden írást meghajtok, mint az imakönyvet. Most viszont nem tehettem. Minden lapja egy új információt adott, amit semmiért ki nem hagyhattam.
  • Megtisztelő vélemény. Bizonyára annak is köszönhető, hogy nemcsak munkakapcsolatban voltunk, de máig is ismerjük egymást. S ez a kontaktus nagyobb kedvet ad az olvasáshoz.

—————————————————————————-

  • Valóban  az első főnökömet. látom a sorok között. Számomra 18 esztendős slapajként visszategezhettem. A mi szakmánkban ez régi jó szokás. Akkoriban aligha tudtam  gyerekként, ifjú bohémként vagy harcos lázadóként elképzelni. A kemény, de jóságos, a  az igazságot osztó, de  megbocsájtó főszerkesztőt láttam. Ez könyv maga a huszadik század történelmének az eszenciája.  a jók és a rosszak, a hit hűek és a hitetlenek a szegények és a gazdagok, az elesettek és a földi javakban dúskálók párharca az örök társadalmi igazságtalanságok drámája. Nevesitve.a nagy rendező, a jóságos Teremtő mindenkinek kiosztotta a szerepét, amit jól vagy rosszul, de igyekeztünk eljátszani. Laci bácsi a maga szemszögéből, perspektívájából nemcsak megélte, de meg is örökítette. Hozzá nem tett, de semmit el nem vett. Aki kezébe veszi, számítson egy tartalmas, érdekfeszítő miskolci monográfiára is a sajtó berkeiből.  Arra is, hogy nem kerülheti el azt a részt ahol majd akár könyörtelenül is magára ismer. Mókusként, ahogyan tekerünk, könyöklünk, míg a földi létünk engedi.

/A találó címet Keglovics János  ötlötte ki. A könyv korlátozott számban jelent meg./