Ünnepi díszbe öltöztek a szívek

A Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola,  Hejőbába Község Önkormányzata, és a település lakói az idén is közösen ünnepeltek. Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának tiszteletére tartandó ünnepséget és koszorúzást 2017. október 20-án, pénteken 15.00 órakor a Művelődési Házban és előtte az I.-II. Világháborús emlékműnél rendezték meg.

1956 őszének eseményei nehezen feledhetők azok számára, akikben soha el nem múló sebeket ejtettek. 1956 jelentőségét világszerte elismerik. Minden évben koszorúzunk, fejet hajtunk s emlékezünk. Hejőbábán a község óvodásai és az általános iskola tanulói zenés-táncos műsorral idézték fel a múltat, a múlt történéseit.

 

A megemlékezésen köszöntőt mondott Juhász Barnabás Hejőbába Község polgármestere: ”Úgy gondolom a forradalom legfontosabb üzenete a hazaszeretet. Ahogy Kölcsey Ferenc is utal rá: a Haza minden előtt.

 

 

 

 

Ugyanakkor jelentheti a függetlenségi vágyunkat illetve az önrendelkezési jogunkat, hiszen mi határozzuk meg, hogy országunkban mi történik. Fontosnak tartom a hősök tiszteletét, azon hősökét, akik életüket áldozták a különböző vérzivataros eseményekben, hiszen ők példát mutatnak számunkra. Az emlékezés példakeresés. Példakeresés mindennapjaink értelmezéséhez, konfliktusaink, gondjaink feloldásához, életünk viteléhez, gyermekeink, unokáink, a követő nemzedékek számára. „  –hangzottak polgármester úr szavai.

 

 

 

A rendezvényt személyével megtisztelte Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén   Megyei Közgyűlés elnöke is, aki ünnepi beszédében felidézte 1956  őszének eseményeit, majd kihangsúlyozta, hogy: „  a forradalom megtanított minket arra, hogy nem csak kivívni, de meg is kell óvni a szabadságot. Azóta megtanultuk, hogy a megszállók nem mindig tankkal jönnek, de a véleménydiktátorok ugyanolyan veszélyesek a magyar demokráciára, mint a vörös hadsereg volt. Ők akarják megmondani miről mit, gondoljunk és hogyan cselekedjünk. Tartozunk annyival 1956 hőseinek és áldozatainak, hogy nem adjuk fel függetlenségünket. Ez nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti ügy. Az 1956-os jelszót idézve: aki magyar velünk tart. Ünnepeljünk együtt, építsük együtt a jövő Magyarországát.” – fejezte be beszédét a Megyei Közgyűlés Elnöke

Az ünnepi rendezvényre meghívást kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Tiszaújvárosi Járási Hivatal Vezetője Dr. Ispán Csilla, valamint a Mezőkövesdi Tankerületi Központ Tankerületi Igazgatója Bozsikné Vig Marianna, a település intézményeinek vezetői, dolgozói, önkormányzati képviselői, a helyi egyházak, civil szervezetek képviselői, és a település lakói.

Az ünnepség főhajtás, ünnepélyes tisztelgés a forradalom résztvevői, mártírjai előtt. A több generáció közös együtt ünneplése példát mutat az iskola diákjai számára, erősíti az összetartozást, példát ad a múlt tiszteletére.