A reformáció 500. évfordulójának arnóti ünnepségei

Idén október 31-én ünneplik a protestánsok, hogy pontosan 500 évvel ezelőtt Luther Márton elindította harcát a keresztény hit megújításáért.

Erre emlékezve október 24-én este 6 órára komolyzenei koncertre hívták az ünneplőket az evangélikus templomba. Fellépett a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Zenekara és Női Kara.

A koncert előtt került átadásra az önkormányzat által a templom kertjében felállított nagyméretű virágtartón elhelyezett emléktábla. Beszédet mondott Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Buday Barnabás evangélikus esperes, és dr. Üveges István polgármester, valamint két diák verset mondott.

Október 29-én vasárnap a két protestáns (református és lutheránus) gyülekezet együtt ünnepel. A szokásoktól eltérően, 10 órakor közös istentiszteletet tartanak az evangélikus templomban. Az ünneplés után megnyitják az Arnóti Evangélikus Gyülekezet története című kiállítást, ahol az elmúlt 3 évszázad tárgyi emlékeit is megtekinthetők.

Október 31-én, a reformáció emléknapján Budapestre lehet utazni, a Papp László Arénában 10.000 protestáns ünnepel közösen. A programhoz lehet még csatlakozni, érdeklődni az evangélikus parókián lehet.