2017 harmadik negyedévében is sikerrel folytatta üzleti tevékenységét a Volkswagen márka, s januártól szeptember végéig – a márka és a vállalatcsoport között év eleje óta érvényes lehatárolás szerint – az előző év azonos időszakához képest 8,3 százalékkal, összesen 58,9 milliárd euróra növelte forgalmát. Különleges hatások nélküli működési nyereségét több mint megduplázta a Volkswagen az első kilenc hónap során, immár 2,5 (1,2) milliárd eurót produkált. Nagyjából azonos összegben áll ezzel szemben a vállalatcsoport által már bejelentett és a márka harmadik negyedévi könyvelésében szereplő kiegészítő céltartalék, amely a 2,0 literes TDI modellek észak-amerikai visszavásárlására/utánszerelésére áll rendelkezésre. E különleges hatástól megtisztítva a márka kilenc hónap alatt 4,3 (1,6) százalékra növelte operatív árrését. Tekintettel eredményei kedvező alakulására a Volkswagen enyhén megemelte a teljes 2017-es évre vonatkozó előrejelzését, így a márka vezetésének várakozásai szerint a különleges hatások nélküli forgalomarányos nyereség kismértékben felülmúlja a korábban előrejelzett 2,5 – 3,5 százalékos tartományt.
Szántó István
Related article
Téli helyet nyárit – a keletnémetektől kaptam az ukázt – néhány dekás ólmon múlhat a vezetés biztonsága – levegőcserét hirdettek az Aral kútnál
Nincs mese beszökött a tavasz vagy inkább a nyár. Minden átmenet nélkül. Muris egyszerre látni a trikós rövidnadrágosokat és a télikabátba burkolózókat a...
A Volkswagen 22 millió elektromos jármű gyártását tervezi tíz éven belül – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen Csoport teljes gőzzel halad az egyéni mobilitás rendszerének alapvető átalakításával és az elektromos hajtások szisztematikus kidolgozásával. A konszern – a korábban...
Az Audi negyedik győzelmét ünnepelte a Spa-i 24 órás versenyen – Aktuális hírek – Hírek
A Spa-i 24 órás versenyek történetének egyik legizgalmasabb küzdelmét követően az Audi megszerezte negyedik győzelmét a világ legnagyobb GT3-as megbízhatósági versenyén. 3 824...
A kapukat is eltorlaszolják – ingyenes a parkolás a Derkovits utcában – mi légyen a megoldás – fekvő rendőrt és hóekét akarunk
Miskolcon a Derkovits utca a város egyik leghangulatosabb, legnyugalmasabb része miközben percekre van a mozgalmas belvárostól. Ám délelőttönként, sőt kora reggelenként az egész...
Megcsípték a gyorshajtókat- szombaton is vadásztak – ugrott 300 ezer forint, cserébe még pontokat is kaptak
A borsodi rendőrök gyorshajtó autóvezetőket vontak ellenőrzés alá a 37-es, és a 26-os számú főúton. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei...
A bestseller új arca: az Audi tovább tökéletesítette prémium SUV modelljét, az Audi Q3-at – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi bestsellere, a Q3 modell most még vonzóbbá válik. A külső megjelenéséhez kapcsolódó új elemek még inkább kihangsúlyozzák a sport és a...
Az új Passat kapta a „2019. Legjobb Cégautója” elismerést – Hírek – Hírek és hírlevél
Sikeres indulás az új Passat számára: mindössze néhány héttel megjelenése után a széleskörű megújuláson átesett Passat elnyerte a „2019. Legjobb Cégautója” díjat. A...
25. Jubileumi Év Menedzsere Díjátadó Gála – Hírek – Hírek és hírlevél
A Menedzserek Országos Szövetsége február 16-án, immáron 25. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját, idén a nagy érdeklődésre való tekintettel, új,...
Audi Aicon tanulmányautó – önvezetőként készül a jövőre – Aktuális hírek – Hírek
A négyajtós Audi Aicon dizájntanulmánnyal a négykarikás márka megmutatja, milyen a jövő – kormánykerék és pedálok nélküli – önvezető járműve. A 2+2 üléses...
Rekord a „Zöld Pokolban” – a Volkswagen ID.R Nordschleife köre számokban – Hírek – Hírek és hírlevél
A közismert Nordschleife versenypálya elektromos rekordja figyelemre méltóan alacsony energia felhasználásával jött létre. Két hónappal ezelőtt a Volkswagen újabb e-mobilitási mérföldkövet ért el...
A Felügyelő Bizottság és az Igazgatóság fontos döntéseket hozott a Volkswagen Csoport jövőjére vo… – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen AG Felügyelő Bizottsága és Igazgatósága fontos döntéseket hozott a Volkswagen Csoport jövőjéről. Az elektrifikációs offenzíva részeként a Volkswagen-csoportnak partneri együttműködés keretében...
Szenzációs DTM bajnok: René Rast a szezon hetedik győzelmét ünnepelhette – Aktuális hírek – Hírek
– René Rast mesteri teljesítménnyel nyitott a DTM sorozat szezonzáró hétvégéjén: a bajnok a pole pozícióból rajtolva elsőként ért célba a Hockenheimring szombati...
Búcsú az Audi RS 5 DTM-től, mely számos rekordot megdöntött – Aktuális hírek – Hírek
28 győzelem, 95 dobogó, 29 pole pozíció, 28 leggyorsabb kör és mind a hat bajnoki cím: az Audi RS 5 DTM, amely múlt...
Nemzetközi marketing kampányt indít a Volkswagen az e-mobilitás népszerűsítésére – Hírek – Hírek és hírlevél
Wolfsburg – Az új, teljesen elektromos típus, az ID. előjegyzési időszakának május 8-ai kezdetével -mely Magyarországon 80 regisztráló számára lesz elérhető – a...
Egymillió Touareg: a Volkswagen elegáns extrákkal felszerelt különleges modellel ünnepli ezt a mé… – Hírek – Hírek és hírlevél
Első osztályú, kiváló és kifinomult – a Volkswagen a különleges kivitelű „ONE Million” modellel ünnepli az eddig legyártott egymillió Touareget. Az exkluzív felszereléseket...
A világ leghíresebb hegyiversenyére fejleszt elektromos versenyautót a Volkswagen – Hírek – Hírek és hírlevél
Új kihívás a versenysportban, immár a holnap technikájával: a Volkswagen tisztán elektromos hajtásrendszerű versenyautót fejleszt a világ legismertebb hegyiversenyére. Az összkerékhajtású prototípus 2018....
Tesztelés alatt: az Audi gyártása mesterséges külső vázat tesztel a fej feletti munkáknál – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi tovább kívánja javítani a gyártásban résztvevő dolgozók ergonómiáját. Ezért a vállalat jelenleg két mesterséges külső váz (exoskeleton) összehasonlító tesztjét végzi. A...
Globális szövetségre lép a Volkswagen AG és a Ford Motor Company – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen AG és a Ford Motor Company ma bejelentette az első hivatalos megállapodások létrejöttét azon átfogó szövetség keretében, melynek célja az érintett...
Székesfehérvár Rally a hétvégén – Hírek és események – Hírek
A címvédő kettős Herczig Norbert és Bacigál Igor jelentős különbséggel, 55,5 ponttal vezeti az ORB abszolút értékelését, ettől függetlenül rendkívül motiváltan, sikerre éhesen...

