EGY BALESET, KÉT GYANÚSÍTOTT, NÉGY BŰNCSELEKMÉNY

Az ittas sofőrök fokozott kockázatot jelentenek a közlekedésben. A rendőrség vádemelési javaslattal élt egy sofőrrel és utasával szemben is, akik közös italozásuk után autóba ültek, majd árokba borultak Bőcsön.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

Vádemelési javaslattal élt a Miskolci Rendőrkapitányság két bőcsi férfival szemben. A hatóság a 22 éves férfival szemben a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, segítségnyújtás elmulasztása vétség és járművezetés ittas állapotban bűntett, míg 20 éves társával szemben járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást.
A gyanúsítottak 2017. május 27-én 17 órát megelőzően együtt italoztak, amelyet követően a 20 éves fiatalember megengedte, hogy ismerőse vezesse az autóját, majd együtt útnak indultak Bőcsön. A Munkácsy úton haladtak, amikor az autó jobb első ülésén ülő tulajdonos behúzta a kéziféket, amitől az autó a vízelvezető árokba borult. A 22 éves vendégsofőr a balesetet követően elhagyta a helyszínt és nem győződött meg arról, hogy utasa megsérült-e.
Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Az eset kapcsán a hatóság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és tíz rendőrkapitányságának munkatársai folyamatos és kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedés biztonságára, így az ittas sofőrök kiszűrésére is.
A megye útjain 2017. november 5-e és 12-e között 86 közúti közlekedési baleset történt, ebből 4 esetben az okozó sofőr ittas volt.

A járőrök az adott időszakban azonban 17 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak. Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.