A Fehér Holló vezérlőtermében – megkettőzik az eddig is alapos ellenőrzést – megkezdődött a visszaszámlálás – hamarosan újra nyit a patika -hiányzik az éjszakai ügyelet

Megkezdődött a visszaszámlálás. Hamarosan újra nyit a Fehér Holló patika Miskolc belvárosában. Amit még tudhatunk, Tihor Attila a gyógyszertár tulajdonosa elmondta, hogy igyekszenek mindenben eleget tenni az idevonatkozó hatósági előírásoknak. S mihelyst kiderült a fiatal kolléganő tévedése igyekeztek együttműködni a vizsgálat elvégzésében.

Attila mint tulajdonos elismerve a felelőséget  rögtön felajánlotta az érintett családoknak  a jóvátételt és a kárenyhítést. Egyben azonnal intézkedett, hogy valamennyi patikában megerősítsék az egészségügyi biztonsági előírások betartását.

Mint a képeken is látható a központi vezérlőben folyamatosan rögzítik a kiszolgálótérben lévő folyamatot. Ugyanezt az ellenőrző rendszert kiterjesztik majd az úgynevezett házi készítésű patikaszerek laboratóriumára is. Ami örvendetes, hogy a rossz kúp által megbetegedett gyermekek már mindannyian jól vannak. És semmilyen utólagos egészségügyi szövődményre vagy következményre nem kell számítaniuk. A patikában még a vizsgálat lefolytatása előtt levonták a szomorú történet tanulságait, s igyekeznek mindent megtenni, hogy hasonló tévedés ne fordulhasson elő többet. Megkettőzik az eddig is alapos ellenőrzési folyamatot.

Innen minden látható ami az eladótérben zajlik. Attila sűrűn figyeli a képernyőt és igyekszik beavatkozni ha időnként nagyobb sorbaállás. A videó visszajátszható és ha bármi is történne utólag rekonstruálhatók az események.

Mivel a Fehér Holló állandó éjszakai ügyeletet is ellát és itt csaknem húsz dolgozót alkalmaznak. A törzsvásárlók is nagyon várják már az újra nyitást.