Sokan felháborodtak a Tesco reklámján – nem volt iszlámosított pulyka karácsonyra – a multikultúra mellékterméke

Bojkottal fenyegette meg a Tescót Nagy-Britanniában több vásárló, amiért a cég karácsonyi reklámjában egy muszlim család ünnepét is bemutatta. A közösségi oldalakon egyes kommentelők már azt állították, az áruházlánc ezzel kitörölte az ünnepet.

A Tesco reagálásában úgy fogalmazott, hogy mindenkit vár üzleteiben, és büszke arra, hogy vásárlói sokféleképpen ünnepelnek. Mások ugyanakkor azért bírálták a céget, mert kiderült, az üzletekben nem lesz kapható halal, vagyis az iszlám törvények szerint előkészített pulyka karácsonykor.

Na tetszenek látni ez a multikulturális társadalom mellékterméke. Van egy multicég amely behálózza a fél világot és ha minden vásárlói réteg elvárásainak meg szeretne felelni külön kell standokat létrehozni minden egyes felekezetnek. Mert ha nem akkor mindenki megharagszik rájuk. Egyébként biztos forrásból tudom, hogy Svédországban ahol még minden sarkon van egy két kis élelmiszerbolt a többség már a törökök tulajdonában van. Felvásárolták és családi alapon vezetik. A tulajdonosok a bolt fölé költöztek és a nap minden szakában nyitva tartanak. S rugalmasak minden igényt igyekszenek kielégíteni. Az üzlet az üzlet alapon.  Szerintem a Tesco se tehet mást ha túlakarja élni ezt a keleti terjeszkedési hullámot.