A penna szele ha már megcsapott – bejelentkezett a gráf németországi tudósítója – kérdezhet tőle bármit – a médiából ejtőernyőzött a Rostocki klinikára
Szegedi Laci

Örömmel teszek eleget Szántó István, volt főnököm a Déli Hírlapnál, több évtizedes családi barátom kérésének: legyél németországi tudósító.

/ szerkesztő megjegyzése  – mivel négy idegen nyelven beszél ír és olvas, ezentúl életszerűbb  beszámolókat kaphatunk Németországból/

Szerintem többen olvassák/ szerkesztő megjegyzése – szeretem ha dicsérnek, a túlzásoktól viszont mindig ódzkodtam/ a hírportálját, mint amennyiben más print megjelenik. Szűkebb pátriámban még emlékeznek rám, a szakmámban is. Sokan nem értették: a miskolci újságíró, aki minden országos napilapnál dolgozott Budapesten, szerkesztői asztalnál, majd főszerkesztői székben hírportálnál is ült, állt, tenyerelt, koldult, kitanulta a rádiózást, a Hét című tévéműsor szerkesztője lett, hogyan posztolhat egy olyan képet a Facebookon, amin egy németországi klinika intenzív osztályára készül – dolgozni.

 

Nos, a képlet egyszerű. Nem az én resszortom a magyarországi médiát értékelni, de újságírás helyett inkább beiratkoztam egy főiskolára, informatikát tanulni. Aztán eltipliztem az országból, hála az akkori kormánynak. New York lett az útirány, unokanővéremhez, aki a Nagy Alma egyik vezető építésze. Segítségével építettem fel vállalkozásomat, programkódjaim, nem is tud róla a felhasználó, de mindenki telefonjain futnak. Kognitív (öntanuló) informatikával foglalkoztam, közben bárkinek helyreraktam a gépét. Ott, ha elromlik, kidobják, vesznek másikat, ennyi az egész. Azon már később agyalnak, hogy a fényképeik, adataik, dokumentumaik a kidobott számítógépen maradtak, ekkor odamentem, 100 dollár/óra, megoldottam. Egyéni cég voltam, az Államoknak adóztam, mai napig megvan a konföderációs adószámom, bankszámlám.

Mielőtt lejárt volna a vízumom, meg az engedélyeim, Obama bejelentette: előterjeszti, hogy aki már az USA-ban tartózkodik, maradhat. A kongresszus ezt leszavazta. Illegálisként, hiába adózol, elvileg tíz évre, de gyakorlatilag örökre kitiltanak az Egyesült Államokból. Nem reszkíroztam, haza Magyarországra.

  1. Hazatérve. Egy fia munkahely nem volt akkoriban Magyarországon, egy évig napi tíz(!) önéletrajzot küldtem el átlagosan, ez egy év alatt akkor is 3650 jelentkezés. Ma már olvasom, hogy munkaerőhiány van, megvalósult a 100 százalékos foglalkoztatás, de akkor nagyon elkeseredtem, a tartalékaim elfogytak. A Bank of Amerika kártyámat például nem fogadta el minden automata vagy bolt.

Mivel felsőfokú egészségügyi végzettségem van, elmentem egy idősek otthonába, majd a nemzetközi hírű Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe (köznyelvben Amerikai úti kórház) dolgozni, itt kerestek meg: Rostockban tárt karokkal várnak.

A lehetőséggel éltem.

Szerintem New Yorkból is írtam Szántó István barátomnak, és ide is, köszönöm, hogy felkért a németországi tudósítói státuszra.

Ennyit a bemutatkozásról, 42 évem utolsó 10 évéről, örömmel  írok majd , heti rendszerességgel.

/szerkesztő megjegyzése – László nagyapja a Borsodi Vegyész főszerkesztőjeként hosszú ideig dolgoztam mellette békében barátságban, majd Laci nyolc évig lányom osztálytársa volt./

Kérem, ha valamire kíváncsiak, érdekli önöket Németországból, üzenjenek az impresszumban található email-címen.

Egy hét múlva a migránsválságról, majd a volt/jelenlegi NDK-s életről tudósítom Önöket, később az itteni egészségügyről, a témák kifogyhatatlanok, de ha rendkívüli esemény történik, akkor természetesen azonnal jelentkezem, hogy Önök értesüljenek először.