A mellékelt válaszlevelet háromszor olvastam el. Majd megcsipkedtem magam, esetleg csak álmodom. Álmodozok.
Végül örömmel konstatáltam, hogy Dr. Alakszai Zoltán Miskolc város jegyzője végül elfogadta, befogadta a nemrégiben megismételt közérdekű bejelentésemet a Nagyposta előtti parkolási renddel kapcsolatban. Intézkedett a felülvizsgálat ügyében, ami igazából már meg is történt. Szem és fültanúja voltam az eseménynek. Persze nem véletlenül, mint ahogyan az se szerencse volt, hogy a velem történt intézkedésről készült videót is sikerült az utolsó pillanatban megmentenem a letörléstől.
A jegyző úr február nyolcadikán kelt levelét engedélyével közzétehetem, megoszthatom a nyilvánosággal. Tehát semmilyen etikai vétséget nem követek el, ha hangsúlyozottan idézem – „a területen a jelenlegi útburkolati jelek Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából kerültek felfestésre”. Nos, ennek magam is utánajártam, tényleg a posta nem kérte, hogy a kapubejáró két szélén fehér csíkot, azaz útburkolati jelet tegyenek.
A jegyző úr hivatali döntését, tárgyilagos beismerő válaszát nagyon nagyra értékelem. Az ügyintézésben járatosak jól tudják, hogy micsoda erény, micsoda bátorság, ha valaki a korábbi álláspontján túllépve kikéri a szakmai véleményt, s ennek ismeretében képes felülemelkedni az elhamarkodott döntésén. Ha lenne ezen a területen fair play díjazás az elsőt városunk jegyzőjének javasolnám.
Ezzel az intézkedéssel beigazolódott, hogy az ominózus járdaszakaszon való parkolás lehetősége nem egyértelműen tiltott. Nem ördögtől való odaállni, hiszen látható a fehér csík, a beállás határa. A szabályban szereplő útburkolati jelet maga az önkormányzat festette fel. A rendészek nem önszántukból – ezt állítják – hanem vezetői utasításra szériában bírságolták a posta előtt megálló autósokat. Elvégre parancs az parancs. Noha az engemet megfektető rendész is paragrafusszám szerint fújta, hogy miként kell egy hivatali kapubejárót jelezni a járdán át. Nem így. A bejárás eredménye már ismert, első kézből hallhattam, meghosszabbítják a vaskorlátot a kapuig.
Végül mondhatom, hogy mint jómagam az ellenem drasztikusan fellépő őrök se hibáztathatók. Kölcsönösen egymás áldozatai lettünk egy nem megalapozott szakmai döntés, lépés következményeként.
Köszönöm a válaszlevelet. S mindenkit arra biztatnék, hogy hivatali ügyekben, igazunk tudatában sose kell feladni a reményt. Különösen Miskolcon nem ahol bebizonyosodott, hogy a város vezetése képes kellő hozzáállással bármilyen téves intézkedést a polgárok javára korrigálni. A gond csupán annyi, hogy a november hatodikai karaktergyilkosságot elkövető kollégáim most ugyanolyan elánnal írják e meg a valóságot, mint az akkor kreált hazugságaikat, alaptalan rágalmaikat. Bízom benne, hiszen kollégáim is sokat tehetnek még a szakmánk becsületének visszanyeréséért.
