Drága Édesanyám 95 esztendős koráig tudatosan étkezett. Kenyérből csak a hernádnémeti félbarnát szerette, ebből is csak a második sűtést. Ezt cirka 11 órára szállították ki a miskolci centrum élelmiszeráruházába. Az ottani összes eladó tisztában volt ezzel a heppjével így ha később értem volna oda biztonsan mindig eltettek egyet a számunkra.
Csokiból csak a legalább 75 százalékos keserűt kedvelte. A töltöttkáposztába még a gombócokat a csirke melléből darált hússal töltötte. Egy üveg savanyúkáposztának, a legfrisebből mindig kellett lennie a hűtőjében. Számára a gyümölcsöt csak az alma és a szölő jelentette.
Borból a vörös és a félszáraz volt a kedvence, szódával. Vagy Borsodi Vízzel. Nálunk a szénsavas víz, a szóda kötelező védőital volt. S, hogy ki ne felejtsem a spajzából sose hiányzott a citrom. Az igazi, nagy sárga lédús, a limonádénak való. Belegondolni is szörnyű, hogy mit kaptam ha a hálós citrommal leptem meg.
Ha nem kaptam másat, kiszedtem, zsacskóba tetettem és próbáltam elhitetni, hogy csak úgy válogattam. Sose hitte el.S elmagyarázta, hogy a hálós áru kész átverés. S milyen igaza volt. Lám, ahogyan mondotta – ime minden három egészséges sárgához hozzá tesznek egy penészest. Ugyanez a helyzet a dobozos leveszöldségnél vagy a előrecsomagolt paradicsomnál. A hálós paprikánál is mókuskáznak.
Bár ismerem az összes raffinériát, a boltosok kitünő lélekbúvárok – tudják férfi ember nem rázza , nem forgatja a dobozolt epret, míg nem bújik elő a rothadtja.
